A hármas egység - beszélgetés Ladik Katalinnal

Ladik Katalinnal folytatott beszélgetésem során arra voltam kíváncsi, hogy az épített környezet és annak sajátos térélményei miként hatottak a művészetére. Az alkotó az Élhetek az arcodon? című prózakötetét, az újvidéki, Ladjarska / Hajó utcai otthonához fűződő tapasztalatait is felidézte, ahol a meghatározó élményt a fizikai tér hiánya, a szoros szociális együttélés jelentette, valamint a tér hármas szerkezete. Ez a tapasztalat arra világít rá, hogy a fizikai tér szűkössége a testet teszi meg az elsődleges térbeli és védelmi struktúrának: a zárt vagy korlátozott épített környezetben a test, a bőr és az interperszonális viszonyok veszik át a menedékül szolgáló architektúra szerepét.

Ez a mentális és testi intimitásba való visszahúzódás dialektikus viszonyban áll a Vajdaság földrajzi adottságaival. A pannon síkság határtalan, horizontális térszerkezete a kitettség élményét kelti, amelyre a helyi építészet hagyományosan és modern formáiban is a befelé fordulás stratégiájával válaszol. A zárt utcaképek, a belső udvaros struktúrák és az anyaghasználat mind a külső, nyitott táj és a belső, védett mikrokörnyezet közötti egyensúlyt hivatottak megteremteni. A vajdasági magyar építészeti formaképzés – a Ladik művészetében is megjelenő térpoétikához hasonlóan – a táj kitettsége és a belső terek sűrűsége közötti feszültség alakításaként értelmezhető.