A Percepció Identitás

Michael Schultz Galéria / Berlin / Németország

A Percepció Identitás / Perception is Identity

Szász Sándor egyéni kiállítása,

09.02.2019 / 09.03.2019

Kivonat a kiállítás katalógusából. Eredeti tanulmányt Xu Juan független kurátór és művészeti író írta, melyből magyar nyelvre fordította Pál Evelin.

Egy hatalmas gépezet a földön landol egy cyber-háborút követően. A vízözön ideje alatt pre-modern csővel próbálják megmenteni a világot fejetlen emberek. A föld és ég között széles sávban zöld víz húzódik. Ez az Apokalipszis lenne, vagy csupán egy sci-fi film?

Szász Sándor 1976-ban született magyar nemzetiségi családba, a ma Romániához tartozó Erdélyben. Ez az etnikailag sokszínű terület az első világháború után vált Románia részévé. Szász munkásságának elmúlt 20 évét a Ceausescu-diktatúra emlékei és hihetetlennek tűnő, mindennapi abszurditásai járják át.

Ceausecu születésnapján világra jőve, Szász automatikusan a "boldog, csodagyermekek" közé tartozott, akik ajándékokat kaptak az államtól. Ez a véletlenszerű kiváltság sosem feledtette vele identitását, mint kisebbségi magyar, a román társadalom másodrangú állampolgára.

Ilyen szocio-politikai körülmények között Szász példátlan és ambivalens életet élt a kiváltság és alárendeltség kettősségében. Két élmény, amely e őrült korszakból származik, végigkísértette életét.  

Az első ilyen emlék lánytestvére szökése, amely 1987-ben történt. Amikor a rendszer nem mutatott jeleket a bukásra, sem könyörületet a szökevények kezelését illetően, az akkor 18 éves testvére második próbálkozásra célba ért – átkerült Magyarországra, átúszott az osztrák-magyar határon, átmászott az Alpokon, hogy Németországba meneküljön. Amerikába érkezve, ígéretet tett Szásznak, hogy kimenekíti Erdélyből és Amerikába viszi. Ez a hollywoodi filmhez hasonlatos történet mindig gondolkodásra sarkallta – hogy lehetnek az emberek annyira elszántak, hogy szülőföldjüket hátrahagyják.

A másik emlék a szomszédos falu, Bezidu Nou / Bözödújfalu özönvizével kapcsolatos. 1988-ban, Ceausescu kormánya a szocialista kivitelezés jegyében létre hozta az úgynevezett község rendszerező programját. Ez végeredményben egy erőszakos település felszámoló program volt, amely a kis falut majdnem romokba döntötte. A földműveseket iparosítási munkálatok végett városi építkezési területre kényszerítették. Később visszatértek a faluba, hogy egy mesterséges tó új gátjának megépítését kezdjék meg. A falubeliek kezdetben örömmel fogadták a projektet és még önkéntesen ajánlották fel segítségüket. Azonban túl későn vették észre, mi ment valójában végbe. Katonaságot rendeltek ki a feladat megoldására, majd vízzel árasztották el a falut, minek következtében a túlélőket erőszakkal kitelepítették, megfosztva identitásukról.

Szász szemtanúja volt annak, hogyan válik az ország totalitárius diktatúrából demokratikus társadalommá. Minden erdélyi gyerekkori emlék mély nyomot hagyott életén.

“Az emlék identitás…Az vagy, amit véghez vittél; amit véghez vittél, az emlékezetedben van; amire emlékszel, meghatározza aki vagy; amikor elfelejted az életed, megszűnsz létezni, még halálod előtt.” (Julian Barnes)     

Barnes fogalma az emlékezet és identitás egyesítésen alapszik. A legközelebb álló      referenciaszemélyekkel, később társadalmi csoportokkal való azonosulás alapvető a személyiség és önértékelés kialakulásában. Az önbecsülést a referenciaszemélyek és csoportok visszaigazolása határozza meg.

Szász esetében az abszurd és paradox gyermekkori emlékek, amelyek a kiváltságosság és kirekesztettség kettősségén, a román politikai valóság és a magyar kisebbségérzet megtapasztalásán alapszanak, gyakran okoztak krízist felnőtt életében. 

2004-ben a Képzőmővészeti Egyetemen szerzett tapasztalait követően végül elnyerte a tekintélyes Strabag festészeti díjat. Kétségtelenül az Egyetem technikai bizonyosságot adott neki, viszont észrevette, hogy az akadémizmus valahogy hátráltatta képzelőerejét, melynek következtében néha elveszettnek érezte magát a művészettörténet labirintusában. Az összes technikai és módszertani kísérletezést követően, hirtelen (ön)kétségek gyötörték. Végül 2010-ben, gyermekkori emlékezete, mely addig talán tudatalattijában szunnyadt, erőt vett rajta, majd elhatározta, hogy szakít az akadémizmussal, és megadja magát belső hangjának és fantáziájának.

A művészettörténetben a klasszikus modern művészet a stílusbeli innovációt helyezi előtérbe, elszakadva, mi több, aláaknázva a múltat. Miután a kommunista ideológia meghódította Kelet-Európát, az új hatalom forradalmasította az úgynevezett ’’régi-stílusú’’ és ’’bourgeois’’ ideológiákat, bevezetve a művészetbe a szocialista realizmust. Az államon alapuló új művészet a ’’pozitív’’ és ’’egészséges’’ szocialista embert hirdette, a dekadens, elfajzott művészettel szemben.  

Szász, aki sosem elégedett teljesítményével, vizuális és konceptuális megújulásra törekszik. A szocialista realizmus felforgatásával a modernista ’’dekadencia’’ és ’’abszurditás’’, valamint a posztmodern sületlenség és a sci-fi újraélését eredményezi a művészetben.

2011 új korszakot jelöl – az emlékezetében lévő romok katasztrófák metaforái lettek. A Gazabo és Mill-ben, amelybe erőteljes szürrealista elemeket vegyített, a pusztulást megelőző gyermekkori reflekciók megtestesülése. 

A Származás és a K-141 (2012) az első alakot öltött emlék az otthonról, katasztrófáról és az árvízről, mely egy pusztító-romboló háború végéhez hasonlatos.

Sötétzöldet és vöröset használ, hogy kontrasztot teremtsen a korai, borús munkáival. A fényes sötét színek megdöbbentően mérsékelik a katasztrófa kegyetlenségét, némi posztmodern világosságot és iróniát kölcsönözve a munkáknak.

Ugyanabban az évben, Szász megalkotott egy másik jelentős művet ’’Időgép’’ címmel. Különös módon merített emlékeiből. A múlt katasztrófái a jövővel keveredtek. Az időgép, saját dinamikájával nem követ emberi utasításokat. A múlt alkotta az emlékezetet és vetítette elő a jövőt. Mi több, feltűnően más a kompozíciója: vörös, fehér és fekete dominál, de minimálisan különböznek.

Az ’’Örvény Kamra’’ (2013) pásztordalt énekel az álmokról és a keserves ébredésről a katasztrófák és romok közepette, az élet véletlenszerűségének eredményeképp. A következő évben elhagyta a jövőt és visszatért a jelenbe. A ’’Medúza Átka’’ és az ’’Árvák Szimfóniája’’ (2014) művekben a gyermekkori traumáját köti össze egy jelenkori drámával – az olasz partokon keletkezett menekült krízissel.

A ’’Birodalom’’ (2015) talán a romok esztétikájának csúcspontja. A hatalmas gépezet egy cyber-háborút vagy terrorista katasztrófát követően valahol landolt. A földet magával ragadta a zöld tenger. Pár ember próbálja megmenteni a földet egy pre-modern csővel. Az aránytalan gépezetek és emberi lények átváltoztatták a két-dimenziós vásznat egy három-dimenziós világgá. Meglehetősen abszurdnak de idillikusnak tűnik, a romok lírai költeménye.

’’Nosztalgia a Fényhez, Repülő Cirkusz’’ (2016) ismét a jövő felé mutat. A populista Európában pár kelet-európai ország mindinkább szkeptikus az EU-val kapcsolatosan. A Brüsszelt szimbolizáló gömbökkel és léggömbökkel Szász kétségeit sejteti, valamint a potenciális új katasztrófákat, ítéletnyilvánítás nélkül.

Szász a földönkívüliekre ás a sci-fi-re is utalást tesz. Eredetileg a gyermekkori emlékek és a felnőttkorban fellépő gyermekkori illúziók felé irányítja figyelmét. Romok, árvizek, és az apokalipszis nem mulattatóak de sejtetőek. Mi több, Szász tudós-szerzetekkel és gépekkel teszi nevetségessé az emberi abszurditást. A más bolygókról származó gépek és arctalan figurák visszataszító képei biztosítanak neki látásmódot világunk emberi lényeiről.  

’’A Másik’’ egy tükör, ahogy az ókori görög filozófia tartja. Miközben magát próbálja megérteni, az emberi lény másokra utal, beleértve a képzeletbeli földönkívülieket. Megtapasztalva a kelet-európai szocialista realizmust, Szász a főirányzat szentségét és egyediségét próbálja feltárni, ‘’másfajta’’ vizsgálódást mutatva.   

’’Van hogy a költészet politikává válik, van hogy a politika válik költészetté’’. Szász művészete bonyodalom a vizuális nyelvezet és jelentés között. Nemcsak a régi idők ideológiájának nagyszerű narratívájától mentes, hanem a kapitalizmus antiszentimentalizmusától, miközben az egyedi történelmen és politikai időn alapuló szociális diskurzust emeli ki – az egyéni és társadalmi identitás konfliktusát.

Szász szerény. Nincs meg benne a Markus Lüpertz-féle: ’’A Művészek Isten Felett Vannak’’ őrültség, és nem sokat ismerhet a Sartre, Foucault, Derrida és egyéb szerzők értekezéseiből. ’’Csupán’’ megengedi az ’’emlékezetnek’’, hogy próbára tegye a valódi és képzelt határokat, és mint egy művészet felforgató stratégia, az utópia veszélyeinek, a politika abszurditásának és a hatalmon lévők önkényességének feltárására szolgáljon. Legyen az ’’identitás’’ a társadalmi főirányzat a kisebbségi csoportok elnyomása ellen. Szász nem olyan ember, aki filozófiával vitat meg kérdéseket. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem kutatja a csoportos, nemzeti sors és ideológia alapvető problémáját. A múlt megkérdőjelezése számára nem a régmúlt ideológiai habitusok nagyszerű narratívájából fakad, hanem a gyermekkori emlékeiből és a túlélésének valóságából.

A művész munkája saját identitását tükrözi, beleértve a saját társadalmi csoportjának és a világnak identitását is. Magyar/román művészként, Szász identitástudata egyértelműen keleti művészként pozícionálható. Munkái Kelet-Európa történelmének fájdalmas változásait elemzik, belső vívódásokat, komplikációkat és szorongásokat, illetve az EU-ban kialakult identitáskétséget, egy hajdani kelet-európai csoport tagjának perspektívájából.

Szász művészetének szociálpszichológiája vizuálisan olyan alkotót hoz létre, aki nemcsak a művészetben létezik, de Beuys-hoz hasonlóan a valóság művésze, beleértve a saját személyes emlékeit és tapasztalatait. A művész az észlelhető valós élményt természetesen változtatja aggodalommá. A szubjektív és objektív között gondolkodik, valóság és fikció, társadalmi és politikai között, de a lírai között is. Ugyanakkor elmondható, hogy Kelet-Európa (Románia és Magyarország) történelmi romjaiból, a menekülésből és személyes tapasztalatból építve, Szász Sándor egyedülálló művészeti világot hozott létre: a koncepcióban és dokumentációban, ’’emlékezetben’’ és identitásban való ’’barangolást’’.

Xu Juan / kurátor, művészeti író