Giczy Kristóf Kálmán

képzőművészet

Bemutatkozás

1986-ban születtem Budapesten
2005-ben érettségiztem a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, rajz tagozatán.
2014-ben diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képgrafika  szakán. Mestereim König Róbert és Somorjai-Kiss Tibor voltak.

2017-óta a Budapesti Képgrafikusok Egyesületének elnöke vagyok.

A rézkarc-sorozat mondanivalójának kiindulópontja a Szentírásból ismert bábeli toronyról szóló történet, amely az önzésből, gőgből és nagyravágyásból származó, végső soron az önpusztító magatartásról mond ítéletet.
Az Ószövetség népének hazáját nagy és erős birodalmak vették körül. Hatalmukat óriási épületek hirdették. Az említett szentírási szöveg szerzője arra a tapasztalatra hagyatkozott, hogy a leigázott népek legyőzése révén szerzett gazdagságot reprezentáló monumentális épületek is romba dőlnek egyszer, amit ő  -  hitbeli meggyőződése alapján  -  az isteni igazságszolgáltatásnak tulajdonított. Egy romba dőlt város inspirálhatta a bábeli toronyról szóló történetet is. És természetesen az az olvasónak szánt intelem, hogy az ember erkölcstelen törekvéseit az Isten megbünteti.
A posztmodern világ emberének számos törekvése is önpusztító jellegű. Úgy is fogalmazhatunk, hogy mindannyiunkat önzésből, gőgből és nagyravágyásból épült bábeli toronyházak vesznek körül. A következmény pedig ugyanaz, mint amit a szentírás szerzője ír: az emberek egyre kevésbé értik meg egymást. Mindenki más nyelven beszél és elveszik a közösséget teremtő alapértékek értelme.
A globalizáció Bábel tornyait 18 rézkarc jelenítené meg: a pénz vagy anyagiasság, a manipuláció, a környezetszennyezés, a korlátlan hatalomgyakorlás, a celebek, az önpusztítás, a bűnözés, a hamis bálványok, az önzés, az erőszak, a társadalmi igazságtalanság, a tehetetlenség, a háborúskodás, a gátlástalan önérvényesítés, a szexuális kizsákmányolás, az árulás avagy a képmutatás és a harácsolás tornya.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2024-04-20 00:00:00

Esemény

Meghívó a Művészeti Népfőiskola Alkotóház átadására

2024-03-01 00:00:00

Hír

2024 március 17-ig Lehet jelentkezni 9. Nemzetközi FOOTPRINT Biennálén való részvételre

2024-01-16 15:49:00

Hír

Az idei Tajvani Nemzetközi Képgrafikai Biennáléra 2024. február 5-ig lehet regisztrálni.

2023-11-10 17:34:00

Hír

A PigPrints pályázatot hirdet magas és mélynyomású technikával alkotó művészek számára rezidens ösztöndíj elnyerésére.

2023-11-10 16:53:00

Hír

A 44. Nemzetközi CADAQUES MINI PRINT 2024 felhívása

2023-07-12 15:21:00

Esemény

Felhívás VI. Nemzetközi Kantábriai MiniPrint Biennálén való részvételre.

2023-05-17 14:41:00

Hír

Felhívás a Guanlani Nemzetközi Grafikai Biennáléra

2023-04-09 08:17:00

Hír

Felhívás a Liège-i Nemzetközi Grafikai Triennálén való részvételre.

2023-01-14 11:00:00

Esemény

Magyar vagyok – Petőfi 200 képzőművészeti kiállítás-sorozat megnyitó rendezvénye

2022-11-19 12:43:00

Hír

Tavasszal újra lehet jelentkezni a Japán Ino-cho Papír Múzeum szervezésében tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő Kochi Nemzetközi Grafikai Triennálén való részvételre.

2022-11-19 12:17:00

Hír

A forradalom legfontosabb eseményeit, helyszíneit, szereplőit és emlékét idéző alkotásai a korabeli plakátokkal és fotó-párhuzamokkal kiegészítve közel hozhatják a felnövekvő nemzedékekhez az 1956-os forradalom szellemiségét és hagyatékát.