Balázs Nikolett alkotásai múzeumi gyűjteményben

Művészeti praxisában Balázs Nikolett az őt meghatározó és körülvevő kettősségeket, generációs, társadalmi, kulturális és szociális értékválságokat vizsgálja és értelmezi újra mind esztétikailag, mind tartalmilag az elengedés/feloldozás nyers, kitárulkozó aktusában, a női nézőpontú önkeresés és önreflexió konstruktivista szintézisében. Eljárásában azokkal a technikákkal dolgozik, amelyet mezőgazdasági-kétkezi munkát végző szüleitől, nagyszüleitől tanult a román-magyar határhoz közeli Létavértesen. Az alkotásokhoz kiszanált gumicsöveket és (zsák)vásznakat, MÉH-telepen gyűjtött fémforgácsokat, építkezésen hulladékként keletkezett XPS lapokat gyúrja, tapasztja, csavarja, varrja és vágja, míg egy harmonikus kollázsként újjá nem születnek az anyagok, amelyek mégis a kistelepülések szükségmegoldását, a húsbavágóan otthonos „tákolmány-esztétikáját” idézik meg. Balázs Nikolett saját munkáit olyan mély rétegekig ható, „tárgyi kapaszkodóknak” hívja, amelyek önmaguk absztrakt, szigorú felépítettségével, mégis burjánzó jelképiségével egyszerre kínálnak vizuális és haptikus élményt, társadalmi és ökológiai korlenyomatot (Palást, Szomjas virág, 2022). A Hozzávalók, Origó és Fészek (2021) című alkotások az alantas, a jelen „simaság-esztétikájából” kivetnivaló matériáknak a maternális metamorfózis-történetei, az önarckép, testi reprezentáció és belső líraiságnak vallomásos emlékművei.

Szabó Annamária