Cseke Ákos tanulmánya a Jelenkor folyóiratban
Cseke Ákos új tanulmánya a biográfia és a művészet viszonyát tárgyalja Pascal Quignard La vie n'est pas une biographie c. kötete nyomán
Szerkesztői ajánló:
Cseke Ákos másodszor ír a Jelenkornak Pascal Quignard-ról, de nem bánjuk. Magas hőfokú esszéje a francia íróról magával ragadóan beszél arról, hogy az élet nem egyenlő a mások (és magunk?) számára megalkotott-konstruált biográfiánkkal, mert az élet mint olyan céltalan.
Idézet a tanulmányból:
Jean Racine 1699-ben halt meg Párizsban, halálának pontos helyére ma is tábla emlékeztet a rue Viscontin. Testét a Port Royal-ba helyezték el, de amikor egy évtizeddel később XIV. Lajos leromboltatta az épületet, földi maradványait, melyeket őrizetlenül hagytak a hóban, az udvaron, kutyák marcangolták szét. Nem ugyanez történik-e meg képletesen, kérdezi Quignard, minden nagy íróval? Kutyaként rontanak rá a biográfusok az életükre, értelmet sajtolnak ki és életpályát olvasnak ki belőle utólagosan, ami ellen már nincs kinek védekeznie. Van-e különbség a biográfia és a nekrofágia között? „Csak a nekrofágok hozzák létre az értelmet, ami éppoly valóságos és dokumentumokkal alátámasztott, mint amennyire hamis. Egy olyan irányt kap általuk az életünk, ami alapjaiban idegen tőle. Hiszen mindig csak a másik halálát észleljük. Az emberi élet jelentése soha nem belső jelentés, az emberi élet ugyanis nem jelentéssel teli élet. Az emberi élet maga elé képzeli, megálmodja magát. Szüntelenül elszenvedi magát, éhezik, szüksége van, vágyakozik és csalódik, vágyik magára és megcsalja magát.” Történetekbe rendezhető ugyan, de ténylegesen és valóságosan nincsen története. Csakúgy, mint „a Történelem, amely a valóságban nem létezik. Állíthatjuk-e, hogy a valóságot beszéljük el azáltal, hogy a múltról mesélünk? Biztosan nem. Mert a kérdésre, hogy miként történtek valójában a dolgok, egyedül azt válaszolhatjuk, hogy a dolgok biztosan nem egy lineárisan felépített történet keretén belül történtek meg.”