Hír

2024-01-22 10:58:00

Duna Televízió

Divat és dizájn

A Duna Televízió Divat és dizájn című műsorának január 20-i adásában a Pipetta Showroom-ot mutatták be Farkas Imola közreműködésével. Ugyanezen adásban látható a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennáléra bejutott öltözék rövid bemutatója is.

A Duna Televízió Divat és dizájn című műsora rendszeresen mutat be művészeket, eseményeket. A műsor stábja ellátogatott a belvárosban található Pipetta Showroom-ba, amit iparművész alkotótársammal töltünk meg ruhákkal, kiegészítőkkel, és mindezek mellett rengeteg vidámsággal. Ennek köszönhetően ez nem csupán egy bemutatóterem, hanem egy olyan hely, ahol hétről hétre találkozunk művésztársainkkal is. A műsor nemcsak a ruhákat és a helyet mutatta be, de bepillantást engedett a munkamódszereinkbe és szemléletmódunkba is.

Emellett bemutatták a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennáléra bejutot, Lewis Carroll Alice csodaországban című meséje ihlette öltözékemet is. Elkészítése lehetőséget adott a fantáziavilágban való kalandozásra és ennek fizikai megvalósítására. Az öltözéken és a kiegészítőkön feltűnnek a mese elemei és maga az alkotás összképe is egy fantáziavilágba kalauzol. Alice világának spirituális üzeneteit saját szemléletemmel fejtegetem és jelenítem meg az öltözéken.

Farkas Imola a műsorban 3:05 perctől, illetve 7:23 perctől láthattó:

https://www.facebook.com/share/v/N3BzKRb3rRiuV3np/?mibextid=WC7FNe