EGY ELFELEDETT MECÉNÁS EMLÉKÉRE: SCHWAIGER IMRE

A Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeum értékes gyarapodása

Hazánk legfiatalabb múzeuma, az Andrássy úti Hopp-múzeum, kétévi fennállása óta a magyar mecénásoktól már több értékes műkincset kapott ajándékba. A legbőkezűbb ajándékozó kétségen kívül idegenbe szakadt hazánkfia, Schwaiger Imre. Több mint negyedszázada került Schwaiger Szegedről Angliába, ahol szorgos munkájával, széleskörű ismereteivel lassacskán mind a kereskedelmi, mind a tudományos és társadalmi világban előkelő állást vívott ki magának: a távol Kelet legszámottevőbb műkereskedője, az indiai miniatűr-festészet egyik leghivatottabb ismerője, háza Delhiiben pedig minden neves India-látogató találkozóhelye. Az angol király, nemkülönben az angol trónörökös legutóbbi ottléte alkalmával szintén megfordultak hajlékában.

A Hopp-múzeum létesítésekor egy körülbelül 2000 angol font értékű adománnyal sietett a magyar kultúra iránti adóját leróni Schwaiger, de ugyanekkor azt is megígérte, hogy rövidesen újabb adakozással fogja ajándékát kiegészíteni. A nyár folyamán rövidebb ideig Londonban tartózkodott, ahová is a keletázsiai múzeum igazgatóját, Felvinczi Takács Zoltánt meghívta a műtárgyak átvételére. Takács nemrég tért vissza Londonból az adományozó testvére, Schwaiger táblabíró kíséretében, a kapott műkincsekkel. Az adomány páratlanul bőkezű, művészi értéke szinte felbecsülhetetlen, a mi szempontunkból meg egyenesen hézagpótló. Takács igazgató az egyes darabokat tüzetesen meghatározta és azok ma a múzeum legértékesebb darabjai közé számítandók.

A gyarapodás unikumszámba menő darabja két kínai terrakotta sírszobrocska (egy fiúgyermek és egy öreg férfi képmása) az Urunk születése előtti évszázadból. Ezek a szakirodalomban még föl nem dolgozott sírszobrocskák nemcsak művészeti, de művelődéstörténeti szempontból is felette becses emlékek, mert mind az ábrázolás, mind az alakokon található ékítmény stílusából jól szemlélhető az őskínai és japáni művészet szoros kapcsolata, illetve az előbbinek emerre gyakorolt hatása. Más szóval a távolkeleti művészet közös eredetének nagyszerű példái.

A sajátos kínai ékítményes felfogás kiváló példája egy ugyancsak sírban lelt, körülbelül ezeréves jade (nefrit) szimbolikus korong.

A Chin-korszak (Kr. e. III. sz.) művészetét egy érdekes motívumokkal díszített bronz harangocska képviseli, míg a későbbi bronzművészetet egy Ming-korszakbeli (Kr. u. XIV. sz.) Buddha-szobor. A régi kínai festészetről három nagyszerű kép tesz tanúbizonyságot. A Ming-korszakbeli Pien-shou-min festő Kwan-yin istennőt, a gyermekek védőjét ábrázoló, keresett egyszerűséggel csodás sokatmondó, kiváló művészi megértéssel és készséggel festett színes képe. Chia-ching XVI. századbeli festő egy kacsacsoportot ábrázoló tusképe, amely a kínai tustechnika káprázatos ecsetkezelésének és a kínai művészet alapját képező „yin” és „yang” (pozitív és negatív elem) csupa kompozíció iskolapéldája és végül Kang-hsi-korszak (XVII–XVIII. sz.) Kai-phi nevű művészének finoman felfogott és megrajzolt, kiránduló hölgyeket ábrázoló képe.

A távol kelet egyszerű és keresett formakincséről egy IX. századbeli koreai tükör (fehér) bronzcsésze ad fogalmat.

A tibeti művészet virágkorából, a XVII. századbeli kolostori művészet idejéből származnak a sokfejű, karú és lábú Yamantaka alvilági isten aranyozott bronzszobra és egy gondosan megmintázott Buddha és Bodhisattvákkal gazdagon díszített lámasisak.

A buddhisztikus művészet középkorának eszményi darabja egy XV. századi, vörös homokkőből faragott sziámi Buddha-fej.

India művészetét egy Gandhara Bodhisattván (Kr. u. II. sz.) kívül egy újabbkori aranyozott és színezett Buddha-szobrocska és három miniatűr demonstrálja. A miniatűrök ketteje a XVII. századból való (egy kifejezésteljes, leheletfinom, üde kép, egy uralkodó és palotahölgye, és egy fűzfa által árnyékolt költőnő), míg a harmadik már alapos európai hatás alatt készült, tehát újabbkori.

Egy sziámi ezüst Buddha-szobrocska, egy indiai táncosnő kissé súlyos bokadísze, jókarban levő szőnyeg- és szövetdarabok a XV–XVII. századból egészítik ki a fejedelmi adományozást. – A szövetdarabok között van India legnevezetesebb építészeti emléke, az agra-i Tadzs-mahal építőjének, Dzsehan nagy-mogulnak (1628–58) turbánjából egy állítólagos darabka is.

A felsorolt műtárgyak, melyek hozzávetőleges értéke legkevesebb 2000 font (háromnegyed milliárd korona!), nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a közönség áttekinthető és megközelítőleg helyes képet nyerjen a távol kelet művészetéről. Kívánatos volna azonban a magyar művelődés szempontjából, hogy Schwaiger Imre nemes példája követésre találjon. A mecénás különösen ma tölt be fontos szerepet, amikor az állam pénzügyi viszonyai csaknem kizárják a tudományok és művészetek támogatását.

Székely Miklós

(Megjelent a Napkelet 1924. november elsejei számában.)