irodalom, színházművészet

Hír

Pécs

„Egy percre megfogom, ami örök”

Előadás a Kánonon kívül című színháztudományi konferencián (2024. október 5.)

Az előadás olyan (elsősorban színházi) vállalkozásokat (előadásokat) mutatott be, amelyek igen erősen kapcsolódnak egy-egy közismert történet (történelmi esemény, mítosz) komparatisztikai és filológiai feldolgozásával. (Ezek vélhetően nem függetlenek a Helikon Kiadó az 1960-as évek végére jellemző vállalkozásaitól sem.) A példaként említett előadások, így az Örök Elektra vagy a Test-vér-harc egyaránt sajátos, bricolage szövegkönyvön alapul. Ezek különleges dramaturgiáján túl szoros kapcsolatot mutatnak a hagyományos (és az 1800 előtti egyházi irodalomban gyakorta használatos) kompilációs technikákkal, a "tiszta színház"/"tiszta költészet" eszméjével  és a centókhoz kapcsolható eljárásokkal. Az előadás a forráshasználat, a dramaturgia és a rendezés sajátos szempontjait, összefüggésrendszerét mutatta be.