Ékszer vagy
Az Art'húr Irodalmi Kávéház weboldalán olvasható Vesho - Farkas Zoltán: Ékszer vagy című verse.
Vesho – Farkas Zoltán: Ékszer vagy
...de nem gyémánt és nem gyöngy,
ékszer vagy a világ homlokán,
lélekgyönyör, csak elsétálsz a lugasban,
a délutáni napfény prizmáinak simogatásában,
és a mindent látó és érző virágok
vágyakozón utánad néznek,
akarom a majd holnapok jelenét is veled,
de látod? nincstelen jövőnk
kifosztott múltjának azért is jelenében
szeretlek, időtlenül,
szeretlek,
mert személyiséged keretét
elmaszatolva nem léped át,
mert nekem bőralatti valód adod
és nem a mindenkinek mutatott
kisminkelt arcod,
mert ékszerként viseled
összefonódó éveink súlyát,
mert hiszel égig érő fáink
menedéket nyújtó árnyékában,
mert tudom, vannak még énednek
érintetlen csúcsai, melyeket ezidáig
nem hódított meg senki sem,
mert tudom és érzem,
hogy a megismerésedhez vezető úton,
ha kapaszkodó nélküli órákhoz,
napokhoz érnék is, szerelmed ölelése
nem engedné, hogy alázuhanjak,
mert te ismered igazán
igenjeimet és nemeimet,
így vagyunk két testben egy lélegzet,
mert, szerelmed az indigó lelkünk között,
mely belém kopírozza fényedet,
de a part, messze még,
ott pipázik komótosan jövőnk,
pipafüstje, ködben gomolygó álom..
az évek folyamán annyit gondoltam rád,
hogy ösztönös reflexé oldódtál bennem,
akár a lélegzetvétel, de ne gondold,
hogy ez csak a megszokás spontaneitássá
csendesült rutinja, nem,
világod átjár, életben tart akár az oxigén,
én hangba öltözött énemet,
te, az örökkévalóba mártott arcodat,
fény-árnyék táncba zárt testedet adtad
hajnalban
három órakor felébredtem,
és elindultam hozzád,
de a sors két tenyerébe fogta
hozzád vezető egyenes utam,
és addig dörzsölte, míg útvesztők
labirintusává nem törte azt,
ezért átkeltem a magány mocsarán,
hazugság szirtjeit másztam meg,
a meg nem értettség szakadéka fölé
hidat emeltem,
az irigység vulkánjai tomboltak köröttem
de én még is tovább mentem,
hozzád, érted,
elhallgatások vízesésein keresztül
a „csak külsőségek” folyójába zuhantam,
de partot értem, és akkor is tovább mentem,
érted, hozzád,
ezért késtem hát néhány évet,
de te megvártál,
és most,
melleid szemérmének völgyében
pihen hűvös homlokom...