Karácsonyi László 2024

képzőművészet

Bemutatkozás

1976-ban születtem Celldömölkön. Tanulmányaim főbb állomásai: 1997-1998 Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Eger, vizuális nevelőtanár szak. Tanáraim: Nagy B. István, Földi Péter, F. Balogh Erzsébet 1998-2003 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, festő szak, mesterem Szabados Árpád volt. 2009 óta Budapesten élek. Az utóbbi években aprólékosan, időigényesen és „maximalista” módon kezdtem el festeni. Ez eléggé ellene megy a ma gyakran megfigyelhető „rapid”, brand-alapú, marketing stratégiájú, tömegtermelési trendnek, amit a korszellem sugall és diktál. Van, hogy egy festményen fél évig dolgozom. Ilyen tempóban nemigen dolgozhat művész, ha az "art marketen", a művészetéből szeretne egzisztálni. 2018 óta -újra- a festészet áll működésem középpontjában. Ez lenne az ösztöndíj időszakában is a meghatározó műfajom. Előbb kisebb vázlatokkal, aztán közép és nagyobb méretben is. Hagyományos táblaképek mellett, szeretnék térbeli elemekkel kiegészített ún. assemblage-okat is készíteni, valamint interaktív képeket, amelyeken a kompozíció egyes elemei mozgathatóak; változtathatóak. Ezzel a festészet tradicionálisan érinthetetlen, „mindent a szemnek”- előkelő pozícióját vizsgálva az érintőképernyők korában. Pályázatom témájának megfelelően, nemcsak festészettel fogok foglalkozni, hanem tárgyegyüttesek és szobrok létrehozását is tervezem. Alkotói habitusomtól kissé távol áll a teljesen megtervezett, X-éves előre meghatározott ütemtervben kitűzött megvalósítás. A jól sikerült művet inkább egyfajta ajándéknak tekintem. Művek létrehozására nem az önkifejezés vagy egy koncepció ábrázolásának vágya ösztönöz, hanem a kollektív tudattalanból felmerülő ősképek aktualizálása, és a véletlen és a "légből kapott" friss ötletek kihasználásának lehetősége. Fontos szerepet tulajdonítok a kísérletezésből származó invenciónak. Művészetem egyik alappillére a humor. A jóízű nevetés legalább egy félig megvilágosodott állapot.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események