
színházművészet
Esemény
2025-05-01 00:00:00
Ukrajna, Beregszász, Beregszentmiklós, Munkács
Először rendeztek összművészeti tábort Kárpátalján
Először rendeztek összművészeti tábort Kárpátalján
Május 1-15. között alkotótábor keretében találkozott Kárpátalján, a beregszentmiklósi művésztelepen a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) öt ösztöndíjas művésze. A kéthetes műhely a művészeti területek egymásra hatásának vizsgálata mellett lehetőséget teremtett arra is, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek Kárpátalja kulturális életébe és megismerjék a helyi alkotókat.
A Pro-Arte Munkács civil szervezet kezdeményezésére megvalósult program főszervezője Matl Péter szobrászművész, a tábor ösztöndíjas résztvevői: Adamovich Ferenc táncművész; Töttös Kata festőművész; Lukács Péter építész, Véninger Péter restaurátor és Zarándy Ákos (alumni ösztöndíjas) zeneszerző voltak. Érkezéskor a művészeket Matl Péter - akinek felmenői között találjuk Kubinyi Sándor festőművészt, a nagybányai festőiskola egyik alapító tagját – Munkácson, otthonában fogadta, majd vacsora után közösen ellátogattak a beregszentmiklósi művésztelepre. A Pro-Arte Munkács civil szervezet elnöke ezen a helyszínen már 13. éve rendezi meg a nemzetközi szobrászati alkotótáborait, ahol a szükséges eszközök és alapanyagok is rendelkezésre állnak az alkotók számára. Az ösztöndíjasok részt vettek Bokotej Lóránt festőművész kiállításmegnyitóján a Munkácsy Mihály Magyar Házban, ahol Matl Péter bemutatta a tábor művészeit a munkácsi közönségnek. Az alkotókhoz csatlakozott Mankovits Tamás, a tokaji Magyar a Magyarért Népfőiskolai Alapítvány kuratóriumi elnöke is. A két hét során többek közt ellátogattak Szolyvára, ahol az összművészeti tábor főszervezője bemutatta az ösztöndíjasoknak két - kultikus térbe készített - alkotását. Megtekintették Galamboson a Havasok virága szanatórium szoborparkját, Vezérszálláson az Árpád vonal bunkereit, a Vereckei-hágón felállított honfoglalási emlékművet, a Munkácsi Drámai Színházban pedig J.D. Salinger Zabhegyező című művének színpadi adaptációját. Beregszászon részt vettek a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága Múzsa és Ihlet című kiállításmegnyitóján, ellátogattak az MMA posztumusz tiszteleti tagja, Horváth Annaszobrászművész és keramikus emlékére létrehozott múzeumba, de jártak a munkácsi várban és a Fedák Sári-kastélyban is.
A kárpátaljai összművészeti táborba meghívást kapott Szarvas Péter építész, az MMA levelező tagja is, aki Ungvár építészetéről és az épített örökség megvédéséről tartott előadást, de a vendégelőadók mellett lehetőségük nyílt bemutatkozni az MMA ösztöndíjasainak is. Zarándy Ákos például előadást tartott a Las dos Fridas című operából, amellett bepillantást engedett egyéb műveibe is. Adamovich Ferenc táncművész beszámolójában úgy fogalmazott: „Tapasztalataim alapján markánsan kirajzolódik, hogy művészeti területtől függetlenül az alkotásaink témái közösek, amelyek a kapcsolódási pontot jelentik és konstruktív beszélgetések kialakulására adnak lehetőséget. Ez lehet a természet, egy érzés, egy gondolat, egy tárgy vagy egy történeti témának a megjelenítése is. Véleményem szerint egy művésznek, alkosson bármely területen is, minél több művészeti területről kell inspirációkat, tapasztalatokat gyűjteni, hogy minél pontosabban tudja megfogalmazni alkotása tárgyát. Ennek a leghatékonyabb módja az élmény alapú tapasztalatszerzés, amely az alkotások személyes megtekintéséhez és az alkotó művészekkel való személyes találkozásokhoz kapcsolódik a legszorosabban. Így a Pro-Arte Munkács összművészeti alkotótábornak is rendkívüli jelentősége volt számomra, ahogy az eddigi alkotótáboroknak is, amelyeken jelen tudtam lenni. Sok esetben csak később realizálódik ezeknek a tapasztalatoknak az eredménye, ezzel meghagyva a művész szabadságát, elkerülve az azonnali alkotás kényszerét.”
A művésztábor az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, a Magyar a Magyarért Főiskola alapítvány, valamint az MMA Miskolci Regionális Munkacsoport támogatásával valósult meg.
https://www.mma-mmki.hu/eloszor-rendeztek-osszmuveszeti-tabort-karpataljan/