Lukács Péter 2023

építőművészet

Bemutatkozás

A Haemus hegyvidékén születtem, magyar és bolgár tradíciókkal. A gyerekkori rajzolás öröme a Budapesti és Helsinki Műszaki egyetem építészképzésein (1993-1999) bontakozott ki és indult útjának, kíváló Mesterek által. Éveken át a csend muzsikusaként a világ számos pontján barangolva rajzoltam a házakat, fényképek helyett papírra vetve az építészet, az emberek által épített terek hihetetlen csodáját. Majd a mesterség ezernyi fordulatait építész irodák és a doktori iskola (1999-2002) után az L2 Építész stúdióban szereztem (2001-2009), 2009 óta pedig a Haemus Építész Műhely alapítójaként és vezető tervezőjeként alkotok. 

Munkáim, de legfőképpen az utazásaim során a karakteres terek, épületek szépségei fognak meg, melyeket utirajzokkal örökítek meg. A települések utcái, a városi terek, egy-egy utcarészlet egyszerűsége és tradicionális szépsége ad irányt és alázatot építőművészetünk alkotásához. A 2017-2018-as számos Településképi Arculati Kézikönyveinek rajzi krónikásaként ismertem fel egyrészt, hogy Hazánk sokkal nagyobb rejtett szépséggel rendelkezik, mint amit ismerünk, másrészt, hogy építészetünkkel mik azok a fordulatok, építészeti megoldások, melyekkel szebbé tehetjük mind az egyéni, mind a közösségi környezetünket. Ezt a pozitív szemléletet keresem - több Dunakanyari település tervtanácsi tagjaként is -, valamint ennek gondolatiságával és összefüggéseivel foglalkozom.

Az ösztöndíjrogram keretein belül ezzel szeretnék mélyrehatóbban foglalkozni, elsősorban a Dunakanyar településein keresztül: utirajzokon keresztül bemutatni annak valódi szépségeit, valamint összefüggéseiben kutatni azokat a jellegzetességeket és sajátosságokat, melyeket a rajz mágikus erejével megvalósíthatunk, hogy mind az egyéni, mind a tágabb értelemben vett épített környezetünk szebbé válhasson. Terveim között szerepel egy szép kiadvány elkészítése is.

Iskolák

Budapesti Műszaki Egyetem - Építészmérnöki kar

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2024-10-23 16:39:00

Esemény

Előadás a MaJel Rovás Napokon

2024-09-07 10:00:00

Esemény

Tárlatvezetés a Műcsarnokban Dénes Eszter főkurátor vezetésével

2024-08-14 08:35:30

Esemény

Nemzetközi Összművészeti Alkotótábor Debrődön (SK) 2024.07.08. - 2024.07.14.

2024-08-14 10:02:00

Hír

III. Nemzeti Építész Szalon - Helyi Érték 2024.05.10. - 2024.09.15.

2024-04-13 00:00:00

Esemény

Fényköltészet - A Leányfalui Ravasz László Emlékház homlokzatára vetítve

2024-02-03 00:00:00

Esemény

Finisszázs - Dolce Vita kiállításának záró eseménye

2024-01-25 14:51:00

Hír

A 2024. január 22-én megnyilt kiállításról készült izelítőt és összeállítást a Duna Televízió műsorán lehet megtekinteni. Az adás 2024. január 26-án, reggel 6:52-kor lesz, a Rondó című mosorán.

2024-01-22 09:19:00

Esemény

Alkotóművészek csoprtjának kiállítása nyílik meg 2024. január 22-én, 18h órakor. A csoport tagjai kötődnek a bolgár nemzetiséghez is, melynek jómagam is tagja vagyok. A kiállítás megnyitója egyben a magyar kúltúra napja is, várunk Mindenkit Szeretettel.

2023-11-08 07:49:00

Hír

2023-ban újjáéledt a Szentendrei Építész Egylet. Építészeti könyvbemutatók, izgalmas előadások, környékbeli épületbemutatók és a témákkal kapcsolatos beszélgetések sorában 2023. november 8-án az általam tervezett Leányfalui Ravasz László Emlékház is bemutatásra kerül.