Hír

2021-09-28 21:15:00

Budapest

Emlékszem - Tánc és bábszínházi előadás

Somogyi Tamás, rendező, dramaturg, az MMA művészeti ösztöndíjasa, 2021 szeptemberében kezdi meg Emlékszem című előadásának próbáit

A koncepció Góbi Rita táncművésszel közösen alakul, formálódik. Az alkotó páros évek óta tartó közös munkáinak, színházi kísérleteinek legújabb állomása egy mozgásra és bábszínházi elemekre épülő előadás, melynek központi témái a magány, az idő múlása és az emlékekkel való szembenézés. A játék alapja a mozgás, a test gesztusai, a báb mozgása, valamint a báb és az élő test kapcsolata. Az alkotók az előadást és a hozzá kapcsolódó színházpedagógiai programot az ifjúsági korosztály számára szeretnék létrehozni, hangsúlyozva, hogy a szöveg központú produkciók mellett a látványra, a mozgásra és a tánc absztrakciójára építő színházi előadással is megszólítható a korosztály. Az előadás a Trafóban lesz látható, és a téli szakmai bemutató után tavasszal kerül először műsorra.