Fényedbe zuhanva

VESHO–FARKAS ZOLTÁN: FÉNYEDBE ZUHANVA

Fény árnyék küszöbén ülök,

katarzis-nyugalom,

Szentképek égboltjáról

glóriák zuhannak tenyerembe

és tölgyfák sarjadnak ujjaimból

gondolataid utcazajában csatangolok,

beülök mosolyod kávéházába,

végig sétálok szíved sugárutján,

mindennapjaid centerében

felpróbálok egy ölelést,

majd hajad rózsa-lugas csendjébe nyúlok,

s hirtelen, ujjaim között

illatszárnyú pillangók röppennek fel,

tovább sétálok hát,

hiányodba öltözik a délután,

mégis, mindenben, mindenhol ott vagy,

tűzfalak omló vakolatából

kirajzolódik hajad vízesése,

házak hungarocell kabátjáról

eszembe jut fogaid fehérsége,

ha befordulok egy sarkon,

illatoddal találkozom,

zongorán Chopint játszik valaki,

a melódiából lépteid kopogását hallom,

kint kereslek a világban,

de áthalad rajtam minden út

mi hozzád vezet,

így hát átnyúlok magamon,

és két dobbanás csendjében,

megérintem emlékektől nehéz szíved,

fényedbe zuhanva

lelked pitypangjává válok,

elfúj a pillanat,

s hangulattá foszlok.