Esemény

2022-01-09 10:00:00

Veszprém

Hacukaland

Góbi Rita Társulata és a BábSzínTér előadása Veszprémben

A koronavírus miatti hosszú kényszerszünet után 2021 november 11-én láthatta először a közönség a Hacukaland című gyerekeknek készült mozgásszínházi szóló előadást, melynek dramaturgja az MMA művészeti ösztöndíjasa, Somogyi Tamás, koreográfusa és előadója pedig Góbi Rita, táncművész. A szöveg nélküli, táncra, gesztusokra és tárgyanimációra építő szóló produkció egy reggeli készülődés, azon belül is a felöltözés eseménysorát dolgozza fel bohóctréfák sorozataként. A főszereplő kortalan, mégis leginkább gyermeki gesztusokat idéző karaktere a nem éppen zökkenőmentes ébredés és felkelés után az elinduláshoz nélkülözhetetlen ruhadarabok felvételével küzd meg, miközben ideje egyre fogy és az indulás pillanata egyre inkább közeledik. Az előadás célja, hogy a mozgás és a gesztusok nyelvén játsszon a gyerekeknek és a gyerekekkel. Az interakció ugyanis az előadás első pillanatától ösztönösen kialakul, ahogyan a gyerekek a főszereplő karakterének szurkolói, kritikusai és partnereivé válnak. Az előadás zárlata, a téli overál felvétele, majd az egyetlen díszletelem (egy különös, emberi alakot idéző ruhafogas) rollerré alakulása és a főszereplőre hulló hózápor Vivaldi Négy évszakának Tél című tételére megkoronázza az öltöző show-t és a színpadon guruló bohóc immár felöltözve mehet tovább az élet további kihívásai felé. Az előadás a magyar közönség mellett nem titkoltan a nemzetközi színpadokat is szeretné megcélozni univerzális színházi nyelvével és szöveg nélküli előadásával. Kaposvár után ezúttal Veszprémben, a Kabóca Bábszínház meghívására láthatja a közönség a produkciót.