Hír

2023-12-21 16:02:00

Csíkszereda

Iskolai foglalkozások

Az ősz folyamán a kézműves hét keretén belül meghívást kaptam a Csíki waldorf iskolába foglalkozástartására.

. Egy héten keresztül 5 különböző évfolyamon ismerkedtek a gyerekek a nemezelés fortélyaival. Nagy felkészülést és kitartást igénylő hétnek néztünk elébe, igyekeztem minden korosztályt neki megfelelő feladattal terhelni. Készítettünk similabdát, karkötőt, kígyócskát, krétatartót, ceruzatartót s a legnagyobbakkal ülőpárnát. Nagyon nagy sikere volt a szappanos nemezelésnek a gyerekek körében. Kézzel simogattunk, gömbölygettünk, gyékényben hengereltünk, előnemezt is készítettünk és a mintánk abból vágtuk ki, lábbal is gyúrtuk… Azóta is kérdezgetik, mikor megyek újra.

A Márton Áron főgimnáziumba is kaptam meghívást két kilencedikes nagy létszámú osztályba. Igen nehéz harminc gyereket egyszerre foglalkoztatni, lehetőleg eredményesen, izgalmasan s mindenkinek sikerélménye legyen. Szoktuk mondani, hogy az alkotás, a folyamat, az elmélyülés a fontos, de jóérzéssel tölt el, mikor látom, hogy ezek a kamasz gyerekek milyen kitartóan gyúrják a gyapjúcsomót s a végén büszkén gyönyörködnek alkotásaikban. Kihívás, de egyben öröm volt velük dolgozni.

A felcsíki cserkészeknél is jártam egy hétvégi kézműves nap alkalmával. Sikerült sok gyerkőcöt beavatni a nemezelés rejtelmeibe. Köszönöm a bizalmat!