Kolozsi Orsolya recenziója a tiszatáj 2024/1. számában

A külső történések helyett a belső terep válik meghatározóvá, ezekről a „belső terekről” pedig nagyon is plasztikus képet festenek az egyes szövegek. Kevés párbeszéd, kevés interakció, egy-egy kimerevített élethelyzet, melyből az egész élet bomlik ki, kiválóan strukturált, legtöbbször jó tempójú, sűrített szövegek sorakoznak a kötetben. Tudatos és kigondolt szerkesztés jellemzi a legtöbb szöveget, s bár történnek kísérletek a klasszikus novella műfajából történő kilépésre (ilyen például a Ha csak ennyi monológformája), a legtöbb esetben a hagyományos kereteket megtartva születnek az írások. Néhol annyira megkomponált a szöveg, hogy szinte már túlzásnak tűnik a csavar, vagy ahogyan összefutnak a szálak a végén, ilyen például a Csak miatta című szöveg, melynek lezárása talán túlságosan is didaktikus, vagy a Légvár, mely egy nagyon jó alapötlet némileg gyengébb kivitelezése, túlírt befejezéssel. Kovács Bálint erőssége a szorongás, a félelem, az elveszettség és a magány és a különböző egzisztenciális válságok megidézése, a tudatban zajló folyamatok részletes ábrázolása, a szereplőket körülvevő tér atmoszférájának bemutatása. A Lehetne, hogy csak aludjunk? lapjain korunk „hősei” bukkannak fel, egytől-egyig szorongó, magányos figurák, multicégeknél robotoló, vagy házimunkába beleőszült emberek, akik beleszoktak és beletörődtek a szégyenbe, a kényelmetlenségbe, abba, hogy nem lelik a helyüket a világban - mindannyiunk nagyon közeli ismerősei.

(Részlet A teher a másik ember című recenzióból)