Hír

2023-12-13 21:22:00

Konfesszió és kordokumentum

Miklós Péter Dávid Katalin művészettörténész emlékiratairól írt recenziót.

Konfesszió és kordokumentum. Dávid Katalin emlékiratai címmel jelent meg recenziója Miklós Péternek, a Szeged című folyóirat 2023. decemberi számában.

Az eszmetörténész, címzetes egyetemi tanár, MMA-ösztöndíjas írásában olvashatjuk a következő sorokat. „Dávid Katalin Emlékiratam című kötete – amely huszadik századi kultúrtörténetünknek is fontos szubjektív forrása – négy éve került kiadásra. A könyv korábbi két memoárkötetének anyagát is tartalmazza, s Szeged huszadik századi művelődéstörténetéhez számos személyes hangvételű – és a levéltári dokumentumokból, valamint a korabeli helyi sajtóanyagból ki nem nyerhető – adalékot szolgáltat. A kötet lapjain Szeged oktatási, tudományos, kulturális és vallási életének főbb tendenciái is megjelennek: elsősorban az 1920-as évek és az 1940-es évek közötti intervallumból. Olyan szereplők (s a hozzájuk kapcsolódó személyes emlékek) bukkanak föl a kötetben ebből a korszakból, mint Szent-Györgyi Albert, Glattfelder Gyula, Sík Sándor, Kerényi Károly, Bálint Sándor, vagy éppen Juhász Gyula.”