népművészet

Hír

2025-07-16 12:45:08

Törökszentmiklós

„Kunrózsa” Kunhímzés - A nagykunsági díszítőművészet mintakincs gyűjteménye II.

Elkészült a KÖE Kunhímző Közösség újabb,a kunhímzés mintáinak feldolgozását tartalmazó kiadvány.

    A „Kunhímzés – A nagykunsági díszítőművészet élő hagyománya” címmel jelent meg 2020-ban Bán Andrea néprajzkutató könyve, mely akkor, több, mint egy évtizedes kutatómunka „állapotfotójaként” szolgált. Megismerhető belőle a kunhímzés múltja, az eredeti, régi stílusú múzeumi darabokon keresztül egészen az új stílusjegyeket hordozó hímzésekig. Megtudjuk, hogy miért és kiknek a közreműködésével változott, formálódott a mintakincs, és hogyan lett a mai kun ember identitását formáló, erősítő élő hagyomány a könyvben felsorolt hímző közösségek által, akik alakították és a mai napig hagyományaikban őrzik, ÚJRA ÉLŐVÉ téve a kunok eme díszítőművészetének ágát, a magyarság egyik legrégebbi, fennmaradt hímzésfajtáját a KUNHÍMZÉST.

    Majd 2021-ben „Mesterke”címmel a könyv folytatásaként, a nagykunsági kézműves hagyományok megőrzését támogatva, az érdeklődő alkotóknak rövid bemutatást, mintákat és színskálát tartalmazó mintagyűjtemény is megjelent.. A mintagyűjtemény a régi, múzeumokban fellelhető minták lajstroma, a tiszta forrást felhasználva alapműnek tekinthető a témával foglalkozó alkotók számára.

    A mintagyűjtemény, melyet akkor és most is a kedves olvasó a kezében tart, egy közös munka eredménye, a Kézműves Örökség Egyesület (KÖE) Kunhímző Közösség asszonyainak segítségével jött létre. Ez a közös munka nem új keletű, hiszen, 2017. augusztus 20-án jelent meg a „Kunrózsától a bokorvirágig” című, akkor még hiánypótló könyv, a kisújszállási Morgó Hímzőkör szakmai támogatásával.

            A „Kunrózsa” Kunhímzés - A nagykunsági díszítőművészet mintakincs gyűjteménye II. címmel elkészült munka a kunhímzés ornamentikájának továbbgondolása – minták lakástextilekre, dísztárgyakra, viseletre, kiegészítőre című, a témában megjelent 3. kötet pedig a táborainkban közreműködő szakemberek - Dr. V. Szathmári Ibolya néprajzkutató és Jenei Anikó népi iparművész hímző, oktató - segítő támogatása mellett a KÖE Kunhímző Közösségének tagjai által feldolgozott mintákat tartalmazza. A szakemberek által írt, a füzetben olvasható kis tanulmányok a kunhímzés sajátosságainak ismertetésén túl segítenek a helyes tervezési folyamatban. Képes beszámolóval mutatjuk be az első tervező- és alkotó táborunk végeredményeként létrehozott, azóta Magyar Kézműves Remek díjjal jutalmazott, több, mint 40 darabos Kunhímes Kollekciót. A kollekció  Tankó Judit Munkácsy- és Kis Jankó Bori díjas ruhatervező iparművész és a KÖE Kunhímző Közösségének közös szellemi terméke.

    A füzet végén ismételten megtalálható a múzeumokban őrzött, eredeti kunhímes párnacsupokat bemutató „Index” fejezet. A fejezet ízelítőt ad a kunhímzés sokszínű és gazdag formavilágú mintakincseiből. Fontos megjegyezni, hogy nem kötöttek a szín-összeállítások, de a színek és a színharmónia igen. A mintákat úgy válogattuk, hogy a rájuk leginkább jellemző szín-összeállítást adjuk és mutassuk példaként, amelyek a számozott mintagyűjtemény alapján ki is hímezhetők.

    A kunhímzés sok fonalat (Anckor gyapjúfonál) és sok színt használ. A könnyebb eligazodás érdekében a fonal színárnyalatokat beszámoztuk, táblázatba foglaltuk és mellé írtuk a gyári kódját is. Ez a táblázat szintén a kiadvány végén található.

    Nem lehet egységesíteni a minták színösszeállítását. Többféle színkombinációval léteznek. Ennek tanulmányozására ajánljuk a fentiekben említett (Kunhímzés – A nagykunsági díszítőművészet élő hagyománya című) könyvet.

    A mintagyűjtemény egy felől tanít, a kezdőket megismerteti a kunhímzéssel, másfelől, a már gyakorlott hímzőknek is támpontot és inspirálódási lehetőséget nyújt a későbbi munkáihoz.

    Nekik ajánlom. Nekik, akik ismerik a kunhímzést, illetve szeretnék megismeri azt. Azoknak, akik büszkék a múltjukra és jövőjük részeként tekintenek rá.

Az alábbiakban olvasható fejezet ismerős lehet azoknak, akik a Mintakincs Gyűjtemény első részét, a „Mesterkét” olvasták. Azok számára ismeret felidézésként ajánljuk, viszont azokra az érdeklődőkre gondolva, akik most ismerkednek meg a Nagykunság díszítőművészetének ezen ágával, a kunhímzéssel, ebbe a kötetbe is ismételten beletettük a hímzés jellemzőit röviden bemutató részt.

Kapcsolódó fájlok