Hír

2020-07-29 10:12:00

Szeged

Megjelent a Békés Banda 40+ című új lemeze

Megjelent a Békés Banda 40+ című új lemeze

BÉKÉS BANDA

40+

 

Sosem voltunk a nagy jubileumok zenekara, de negyvenéves korunkban, 2017 táján azért mégis terveztünk egy áttekintést. Csakhogy addig-addig halogattuk, amíg közbeszólt a sors: 2018. július 9-én elveszítettük Barbócz Sándort, a zenekar alapítóját, vezetőjét, megannyi tagjának mesterét. 

Többször próbáltuk felidézni, mikor is volt – talán 1976-ban, vagy ’77 elején? –, amikor először találkoztunk mi négyen: Barbócz Sanyi, Paulik Laci, Orbán Gyuri és Csepregi Bandi. Úgy döntöttünk, népzenét szeretnénk játszani, úgy, ahogy azt Bartók, Kodály, Lajtha hallhatta a múlt század elején. A kis zenekar egyre inkább népzenei műhely arculatát öltötte, és a négy évtized során több tucat zenészt fogadott soraiba; közülük sokan a műfaj ismert képviselőivé váltak. Az első Békés megyei táncházas zenekarként lelkesedésünk, majd színpadi tánckísérő munkáink sok táncos, zenész, folklórt kedvelő érdeklődő számára jelentettek inspirációt. Az öncélú átértelmezéseket mellőző, mégis egyéni hangvételű játékunk sikereiről számos elismerés, fesztiváldíj tanúskodik.

Rá kellett döbbennünk, hogy korunkban a népzenét is globális hatások alakítják. Mindazt, amit értékként ismertünk fel benne, csak alapos tájékozottsággal, tudatos válogatással őrizhetjük meg. Másképp a mai média által alakított igények, a divat, a siker vágya könnyen megölheti zenei kincsünk lényegét, s akkor hiába a virtuozitás, a csillogás meg a hangerő. Barbócz Sanyi és bandája azonban negyven éven át mindig a népzene bartóki–kodályi szellemű, szerényebben csillogó, de hiteles tolmácsolására törekedett.

Amit kerestünk az erdélyi falvakban, megtaláltuk a szomszédban is: a Békés megyei, Körös-vidéki románok zenei és táncos hagyományában a közös Kárpát-medencei kultúra közepén találtuk magunkat. Méhkerék, Elek, Kétegyháza közelsége, a kiváló mesterek példája, a közvetlen emberi kapcsolatok révén nem véletlen, hogy ennek a zenei kincsnek elvitathatatlanul a Békés Banda tagjai lettek a leglelkesebb kutatói, leghitelesebb előadói.

A gazdag szellemi hagyaték mellett befejezetlen dolgainkkal is szembesülünk: feldolgozatlan gyűjtések, kiadatlan hangfelvételek, a tanítványok útjának egyengetése… Hogy ennek egy szelete közkinccsé válhasson, azért született meg ez a lemez.

  1. Kezdőtánc Méhkeréken


A mai Békés megyéhez, azelőtt a történelmi Bihar megyéhez tartozó Méhkerék a mai Magyarország egyetlen román többségű települése. Lakosai a hagyományos tánc és tánczene kivételesen gazdag és régies kultúráját őrizték meg az 1960-as évekig, sőt hagyományőrző táncegyüttesüknek köszönhetően napjainkig. Ez a zene a Békés Banda számára alapításától kezdve máig az egyik legfontosabb alap. Összeállításunkba Barbócz Sanyi játékát is belefoglaltuk egy korábbi, kiadatlan felvételről, hiszen ő már örökre a Békés Banda prímása marad.

    

  1. Felcsíki muzsika


A zenekar 1990-ben köteleződött el igazán a csíki székely muzsika mellett, amikor énekesként csatlakozott a csapathoz a csíki születésű János Hajnalka, akkoriban a békéscsabai tanítóképző főiskola hallgatója. Ezúttal a csíkszentdomokosi Sinka Sándor és családja muzsikája mellett régebbi gyűjtésekből is válogattunk.

  1. Meg kell a búzának érni…


A mezőségi Magyarszovát egyedülálló tánczenei és énekes hagyományát képviseli ez az összeállítás. Már évtizedek óta szerepel a banda repertoárján, anélkül hogy felvétel készült volna róla, de úgy érezzük, kiállta az idő próbáját.

  1. Kádár Feri bácsi nótáiból


A dévaványai Kádár Ferenc az alföldi pásztorok zenei hagyományának jeles képviselője volt. Amellett, hogy kiválóan énekelt, számos hangszeren játszott: furulyán, citerán, tárogatón, valamint – ahogy nevezte – „náddudán”. Ennek az egyszerű nádsípnak a játékmódja mögött felsejlenek a hajdani alföldi dudakultúra emlékei, ezért használunk ebben az összeállításban dudát is.

  1. Azok a régi eleki prímások…


Kopil György és Kopil Gergely, az eleki hegedűs testvérpár muzsikáját az 1950–70-es években készült felvételekről ismerhetjük, de utódaik, tanítványaik egészen a 2000-es évek elejéig őrizték a helyi román hegedűs tánczene hagyományát. A régies táncdallamokat a helyi táncrend szerint rendeztük el: lunga (ʻhosszú’, vagyis mérsékelt tempójú tánc), mânânţaua (ʻaprózó’), ţigăneasca (ʻcigányos’), végül ismét lunga.

  1. Eleki énekes és táncdallamok ma


2001-ben adtuk ki Joc című lemezünket, amely főként eleki román táncmuzsikát tartalmaz. Most újra fölvettünk abból az anyagból egy jól bevált összeállítást. Mesterünk, Drágos György és a többi helyi muzsikus tudásából olyan táncdallamokat is kiválogattunk, amelyek az újabb román népies műzenével állnak kapcsolatban, így – a régies dallamokkal ellentétben – énekelt formában is élnek.

  1. Köröscsentei emlékek


Farkas Tamás, az Arad megyei Kisiratosról származó kiváló néptáncos hiánypótló munkát végzett szűkebb pátriája román tánchagyományának és tánczenei kincsének gyűjtésével. Tomi számos kiváló zenészhez elvitt minket, de a legszebb emlék talán mégis a köröscsentei Jivan Teodor muzsikája és egyénisége marad. A helyi régies kíséretmódot Teodor bácsi elmondása és kontrajátéka, valamint román kutatók, elsősorban Ioan T. Florea korábbi felvételei és publikációi alapján rekonstruáltuk. A Fehér-Körös-völgy jellegzetes kísérőhangszere volt a broancă, a legtöbbször ütéssel és pengetéssel megszólaltatott kisbőgő.

  1. Tamásdán a 20. század végén


A Méhkerékkel hagyományosan kapcsolatban álló, de a határ másik oldalára szakadt bihari román falvak tánczenéjén markánsabb nyomot hagytak a Románia-szerte egyre egységesebb modern kori hatások, mint például a harmonika használata. Így a Méhkerékről ismert dallamok is más öltözetben, más karakterrel tűnnek elénk.

  1. Amikor hajnalban Sanyi elővette a hegedűt…


A Békés Banda táncházainak, mulatságainak hajnalán gyakran elhangzott ez a kalotaszegi, magyarlónai keserves és hajnali. Barbócz Sanyi emlékére most az egykori tanítvány és Békés Banda-tag, Gombai Tamás muzsikálja.

Barbócz Sándor – hegedű (1, 8) / violin

Csepregi András – nagybőgő (1, 3, 5, 6, 8, 9), ütőgardon (2, 7) / double bass, gardon

János Hajnalka – ének (2, 3, 4, 6) / voice

Lipták Dániel – hegedű (1, 2, 3, 5, 6, 7, 8) / violin

Nagy Gábor – háromhúros brácsa (3, 9), hegedűkontra (1, 2, 5, 6, 7), duda (4), furulya (4), dob (8) three-stringed viola, violin accompaniment, bagpipe, flute, drum

Közreműködik:

Gombai Tamás – hegedű (3, 6, 9) / violin

Lunka Aladár – harmonika (8) / accordion

Felvétel / Recorded by: Miracle Sound Szeged, Velcsev Dejanov Kosta

A Barbócz Sándorral közös felvételeket 2005-ben Konorót János készítette a Hagyományok Háza stúdiójában.

Keverés / Mastered by: Szabó Szebasztián

Fotó / Photos by: Barbócz Sándor archívuma, Nagy Gábor

Fordítás / Translated by: Lipták Dániel

Grafikai munka / Design: Burg Balázs

Köszönjük a Halmos Béla Program támogatását!

A Makói Városi Televízió tudósítása a Békés Banda 40+ című lemezéről

A Társalgó című műsorban a Békés Banda 40+ lemezéről

Meg kell a búzának érni...