Ordasi Falunap
Ordasi Falunap
2024. augusztus 24.
Az Ordasi falunapon részt vettem kézművesként és árusíthattam portékáimat. Ordasra kb. már 25 éve járunk, egy csodálatos környezet veszi körül a Duna mellett, igazi kis halászfalu. Ez alkalommal másodiként adhattuk át a Kultúra Mecénásának Köszönetlevelet, amit Szabó Zsolt polgármester úr vehetett át. Köszönet barátainknak, a díj társalapítóinak: Zsigmond Enikőnek, Deák Gábornak, Csikós Mariannak, Cserenkó Gábornak, hogy e gondolat mellé álltak. A gondolat ötletgazdája Kovács László fazekasmester volt.
Köszönjük az Ordasiaknak, hogy ismét, megrendezték a Falu fesztiválját.
Köszönjük, hogy részt vehettünk.
"Ordas község Bács-Kiskun megyében található, közvetlenül a Duna jobb partján, Kalocsától északra, 18 km-re. Ordas tipikus alföldi település. Bár közel van a Dunántúlhoz, a Duna elszigetelte tőle, és megerősítette síksági jellegét. Földrajzi elhelyezkedését tekintve egy „paradicsom”, a föld, a víz, a levegő együttes megléte irigyelhető adottság. A falu jellegzetes növényei: fűszerpaprika, korai burgonya, takarmánynövények.
Ordas község fekszik a legközelebb a Dunához ezen a vidéken – mondhatni, a partjára épült. Az ’50-es, ’60-as évek tájékán sűrűnek mondható hajóforgalmat bonyolított le a falu, magába foglalva az áru- és személyszállítást egyaránt. Hajnallal indult Ordasról egy hajó a fővárosba, mezőgazdasági rakománnyal, mint krumpli, saláta, káposzta, hagyma, paprika, amit a környékbeliek termesztettek. Kora reggel kikötöttek Pesten, kirakodtak, eladták a terményeket, majd a maradékkal este visszatértek Ordasra. Erre ma sajnos nincs kereslet, a szállítás pedig egyre inkább áttevődik a szárazföldre, az utakra. Az utasokat szállító hajó szintén reggel ment, este jött vissza Ordasra.
A falukép egyszerűen lenyűgöző. A falucska utcáit többnyire 80-110 éves lakóépületek alkotják, de nem ritkák a 130-160 telet is megélt házak."