színházművészet

Esemény

2024-11-29 00:00:00

Salgótarján

Minden jegy elkelt bemutató

Olt Tamás: Minden jegy elkelt című színművének bemutatója a Zenthe Ferenc Színházban

https://www.nool.hu/helyi-kultura/2024/12/fedak-sari-emleke-zenthe?fbclid=IwY2xjawHKm6xleHRuA2FlbQIxMQABHYY7pByFYzcytXGGBrOMHnnJ5v9yVKGaWzHfNqomZ9JaeWqB7devHl40vw_aem_njKuOqQ3DsOMTpFWOcJWhA



Olt Tamás Jászai Mari-díjas színművész, író, rendező, dramaturg e zenés életrajzi tragikomédiáját 2022-ben mutatta be a Győri Nemzeti Színház Kubik Anna főszereplésével. A szerző nem ismeretlen Salgótarjánban sem, hiszen a Hét randi című darabja több előadásban is látható volt. Ugyancsak a bizalom jeleként értelmezhető, hogy a Fedák Sáriról szóló, tisztázó szándékú visszaemlékezésének színre vitelét e társulatra is rábízta. Pedig nem könnyű a  három idősíkban – a nyáregyházi száműzetésben, a hangos sikerek időszakában és a fentebb már emlegetett  Fedák-per  idején – játszódó sok színhelyes zenés, táncos művet megjeleníteni,  még akkor sem, ha a dramaturg és a rendező szerepét a szerző  vállalta magára. A  2012-ben megalakult Zenthe színház jelenlegi szakmai erejét bizonyítja, hogy nagy ívű, élményszerű produkciót volt képes létrehozni. 

Parádés szereposztásban állították színre a darabot

E sikernek egyik letéteményese a remek szereposztás. Mind a fiatal Fedák Sárit illetve a későbbi Zsazsát megjelenítő Szilvási Judit illetve Vándor Éva kiváló alakítást nyújt. Előbbi főként remek énekhangjával tűnik ki, utóbbi pedig valamennyi képességét, sok-sok tapasztalatát képes színre vinni. Ugyancsak a megszokott magas nívón teljesít Molnár Ferenc illetve Básti Lajos szerepében Albert Péter, valamint Honthy  Hannát és Téglássy Emmyt megformáló Bozó Andrea.  Szintén kettős szerepben kell helyt állnia  a színház törzstagjának számító Farkas Zoltánnak illetve Erdélyi Gábornak.


A Fedák Sárival sorsközösséget vállaló komornát Kökényessy Ágnes, az ávóst Máté Krisztián jeleníti meg hitelesen. Villanásnyi, de nehéz szerepben  tűnik fel  P. Kerner Edit. Érdeme, egyszersmind értéke az előadásnak a Kovács József vezette Nógrád táncegyüttes látványos közreműködése, amely annál is inkább elismerésre érdemes, mert a tagok felkészültsége nem operett- illetve revüzenére predesztinálja őket.

Vastapsot kapott a színmű a premieren, gazdagodott a repertoár

A hitelesnek tetsző jelmezek és a mozgékony – csak mozgószínpadon használható díszletek tervezője ugyanez a két személy – azaz Cselényi Nóra illetve  Vereckei Rita  – mint Győrben volt. Az igényes, nagy ívű vállalkozásnak tekinthető előadást – amelyet a premierközönség állva is  megtapsolt illetve megköszönt – Olt Tamás azon képességek és ismeretek birtokában teremthette meg, amelyeket –  az említett szerepein kívül – az utóbbi időben immár mint a Karinthy Színház ügyvezető igazgatója is megszerzett és folyamatosan gazdagít.