zeneművészet

Esemény

2025-05-13 18:00:00

Kolozsvár, Szenthármoság (Piarista)-templom

Piari300

A kolozsvári Piarista templom felszentelésének 300. évfordulójának ünnepe

Kapcsolódó személyek:

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát 300 évvel ezelőtt, 1725. május 13-án Antalfi János erdélyi püspök szentelte fel a Szentháromság tiszteletére. A jeles évfordulóra ünnepi szentmisével, körmenettel és zenés szentségimádással emlékezik a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia és a Katolikus Egyetemi Lelkészség.

A szentmise keretében felcsendül a templom egykori orgonistájának, Ruzitska Györgynek F-dúr miséje, amelyet egykor a helyi konzervatórium diákjai számára komponált. A művet a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő zeneiskola diákkórusa szólaltatja meg Kállay Miklós Tünde vezényletével. A diákkórussal közreműködik a Szent Cecília kórus, Potyó István vezényletével. Orgonán kísér Csengeri Zsuzsa.

Kapcsolódó fájlok