Esemény

2019-02-22 19:00:00

Bethlen Téri Színház

Prédamadár címmel bemutatásra kerülő mozgásszínházi előadás

Ibsen: Nóra című színművének mozgásszínházi változata. Egy eredetileg szöveg centrikus dráma sajátságos módon, az érzelmi állapotok skálájának elsősorban mozgással való kifejezésére helyezve a hangsúlyt.

A női archetípusok sokszínű arcának és drámai megjelenésének vizsgálata fontos szerepet tölt be munkáimban.Döntően ezek mentén próbálom újrafogalmazni a drámairodalom különböző nőalakjainak szerteágazó karaktereit,fókuszba állításuk és jellemzőik , személyiségjegyeik vizsgálata a művészet komplex eszközeivel egyre inkább elhivatottan tükrözi koreográfusi utam alappilléreit.

Ibsen művét már sok szempontból felfedezték.Előadásom a férfi és nő függő játszmájának bemutatásán keresztül boncolgat egy kapcsolati krízist.Megannyi aktuálisan is fennálló,hétköznapi kérdést vet föl a darab,mindezt a két főszereplő látószögéből felvonultatva,de egyéni igazságaiknak is maximális teret adva.A cselekmény időrendisége miatt azonban a többi szereplőt és cselekedeteiket is valamiképp meg kellett jeleníteni.Így egy olyan változat jött létre,melyben a mellékszereplőket egyetlen fregoli szerepkör megformálásán keresztül élvezhetjük.Ez teszi igazán szubjektívvé változatomat,hogy a két főszereplőhöz szorosan kapcsolódó „Janus arcú” ellenpólus(ok),a felszínen idillikus hangulatot árasztó házasság szétválasztására és annak visszafordíthatatlan szétrombolására törekszik.Befészkeli magát a család életébe ilyen olyan álarcot öltve,egyre mélyebbre ásva be magát a pár mindennapjaiba,ezáltan közvetetten végletesen megmételyezi Nóra és Torvald szerelmét .

Az örök nő és az örök férfi egyfajta Ibseni megfogalmazását vonultatjuk fel a darabban,a kilátástalan küzdelmet a megértésre és elfogadásra,de mégis az önazonosság hiteles megjelenésére való mérhetetlen vágyat. A látványtervezői munka,mely egy fojtott,de ugyanakkor bensőséges teret szolgáltat,az előadás létrehozásában kulcsfontosságú kérdésekre adott releváns válaszokat eredményezett. Metaforikus tere hűen tükrözi azt a mondanivalót,ami számomra elengedhetetlenül és expresszív kifejezésmódban manifesztálódik ebből a történetből