Rameau: Dardanusének bírálata

Unfortunately, I did not dare to attend the performance due to the present epidemiologic conditions. However with the help of MÜPA broadcast anybody was able to follow the the first modern day revival of the 1744 version, which also represented the first performance of this real gem in Hungary. My summary: It is the single best Rameau performance I have ever heard. Almost impeccable. Thrilling. I got flushes and goosebumps zillions of times. One often feels to broke into tears while in other moments gets completely elated. All the potential native (French) rival conductors and companies can run for their money. Only does Leonhardt's pinoneering Pygmalion bear the comparison. György Vashegyi's and Benoît Dratwicki's conceptual desing is formidable and unsurpassable. You can find very good and excellent components of the performance. The orchestra is very good in general (eg. I have never heard a better closing Chaconne than the present one: it is of pure joy), even the HIPP instrument performers are pretty good. The choir is the best one I have ever heard in a French opera. Now it has reached the level of Bernius' Stuttgarter Kammerchoir. The soloist were very good, too. Evenly shaped and properly accentuated roles owing to Vashegyi's and Dratwicki's efforts. They perfectly integrated the italianate bravura sections into the whole drama (it especially goes for Judith van Wanroij and Chantal Santon Jeffery) evoking a perfect "goûts-réunis" atmosphere. The cooperation between the soloist was genuine and ingenious (especially the male roles, which evoked the best infernal moments of Hippolyte et Aricie). Further, these movements were seamlessly interwoven with the choral sections. One could feel Vashegyi's energy dissipating over the whole musical ensemble. This reminded me of Karajan, Toscanini and Klemperer. According to a ten grade scale I would add 9 to the performance. Not 10 because in some instances the historic instruments would have deserved more emphasis. Now the tempi were all perfect. Only were the accents a bit dampened in the dances. And some rethinking and polishing of the da capo sections in the ariettes might be necessary for a CD issue. Definitely for a native speaker other factors will also influence the final verdict, but this is a truly remarkable presentation. It even surpassess Rousset's best renderings (Jommelli's Armida, Mozart's Mitridate and Traetta's Antigona) of baroque and classicist operas in conceptual design. The only trouble I experienced was the quality of the broadcast, since the signal interrupted several times.

A sajnálatos jelen járványhelyzet miatt nem volt módom személyesen megtekinteni Rameau Dardanusének magyarországi premierjét, mely egyúttal a mű 1744-es változatának világpremierje is volt. Azonban a MÜPA online közvetítése révén módomban volt követni az előadást. Sajnos a közvetítés többször megszakadt, de a technikai problémák nem akadályoztak az előadás jelentőségének értékelésében. Summa summarum: nem anyanyelvi beszélőként, csupán a zenei tényezők összességére leginkább pedig az általános zenei koncepcióra vonatkozóan ezt a bemutatót, minden idők egyik legjobb Rameau előadásának tartom. Mind Rameau megfontolt átdolgozása, mind az annak teljes súlyát átérző Vashegyi György és Benoît Dratwicki munkája mély nyomot hagyott bennem és tette kiemelkedővé a produkciót. A mű eleve rendkívül magas zenei értékeit nemcsak a direktori koncepció, de a nívós előadás is kiemelte. A zenekar kifejezetten jó volt (pl. a záró Chaconne a legjobb volt, amit valaha hallottam). A speciális régizenei hangszerek megszólaltatás terén, különösen a fúvósok tekintetében van még persze mit fejlődni. A kórus viszont egyértelműen világszinvonalúan teljesített, amit Rameau partitúrája remekül tesztelt. Mára egyértelműen elérték még Bernius Stuttgarter Kammerchoir-jának a szintjét is. A szólisták majdnem ilyen jók voltak. Kiválasztásuk, betanításuk majdnem tökéletesre sikerült. Vashegyi György és Benoît Dratwicki tökéletesen integrálták az olasz bravúra arietta számokat a dráma egészébe. Különösen Judith van Wanroij and Chantal Santon Jeffery teremtett abszolút autentikus "goûts-réunis" atmoszférát. A CD felvételre csupán a da capo részek némi csiszolása maradt hátra. A szólisták együttesekbe, illetve a kórusokkal történő integrációja a művészi koncepció csúcspontja volt. Különösen igaz ez a férfi szereplőkre, akik néhol a Hippolyte et Aricie infernális momentumait idéző percekkel rukkoltak elő. Általánosságban elmondható, hogy tempók és dinamika terén sokat fejlődött a zenekar, csupán a táncok esetén éreztem a hangsúlyokat kicsit visszafogottnak. Az előadás mindenképpen páratlan volt és csupán olyan produkciók állíthatók vele párba, mint a Rousset "pálcája alól kikerült" Armida, Mitridate és Antigona, Jacobstól a Giulio Cesare és Cleopatra et Cesare, William Christie-től az Orlando és a Cleofide vagy Leonhardtól a Pygmalion.