Balogh Máté 2023

zeneművészet

Bemutatkozás

Balogh Máté vagyok, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneelmélet tanszékének adjunktusa, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete elnöke. 

2009 óta élek és dolgozom Budapesten mint zeneszerző. Az elmúlt 14 évben számos művemet bemutatták szerte az országban és Európában, valamint Törökországban, Kínában, Tajvanon, Japánban, Kanadában és az Egyesült Államokban.

2010-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem, egy évvel később pedig a Zeneakadémia és a Nemzeti Énekkar zeneszerzőversenyét is megnyertem. Az UMZF Zeneszerzőversenyen 2013-ban és 2015-ben is 1. díjat kaptam. A későbbi években díjakat nyertem többek között Ostravában, Brüsszelben, Milánóban, Mannheimben, Los Angelesben és Pekingben. Legutóbb a prágai MicroFest 2023 kortárs zenei fesztivál első díját nyertem el, Horn Speech című munkámmal.

2017-ben a zürichi Tonhalléban Eötvös Péter vezényelte Jam Quartet című munkámat. A Kínai Népköztársaság több ízben darabot rendelt tőlem. Legutóbb a Shanghai Fiharmonikusok játszották Odes című művemet, amit a kínai Si King konfucionista gyűjteményből vett szövegre komponáltam. 2018-ban a Pesti Vigadóban az NKA fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából elhangzott Melodiemusik című művem, a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában. 2019-ben a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok 150. éves fennállása alkalmából elhangzott egy nagyszabású kompozícióm Tokióban. Ugyanebben az évben az USA-beli Alabama állam rendelt tőlem szimfonikus darabot, az állam 200. születésnapja alkalmából.

Doktori fokozatomat 2019-ben szereztem meg. Zeneszerzői munkásságomért 2016-ban és 2023-ban Artisjus-díjat, 2018-ban Junior Prima-díjat, 2019-ben Fidelio50-díjat, 2022-ben pedig Erkel Ferenc-díjat kaptam. 

MMA-ösztöndíjas pályázatomban egy Krúdy írásain alapuló Szindbád-opera szövegének és zenéjének megalkotását vállaltam.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2024-12-16 10:03:00

Hír

Balogh Máté timpaniműve is bekerült egy lyoni zeneszerzőverseny döntőjébe

2024-12-16 09:55:00

Hír

A ljubljanai Kortárs Zenei Fórumon mutatták be Balogh Gilgamesh-Recitations című kamaraművét

2024-12-16 09:45:00

Hír

A Pannon Filharmonikusok Eszéken mutatta be Balogh Máté 3. szimfóniáját.

2024-05-01 16:51:00

Hír

Balogh Máté nyerte meg az első alkalommal megrendezett trieszti Schiller zeneszerzőversenyt.

2024-04-10 00:00:00

Hír

Balogh Máté Zsolnay-táncok című ciklusát vezényelte a Zeneakadémia Nagytermében

2024-04-17 00:00:00

Esemény

Balogh Máté Seepferdchen und Flugfische című művének ősbemutatója a graz-i Minoritensaal-ban.

2024-03-13 00:00:00

Hír

Balogh Máté Der Rhein am Tomasee című vonósnégyesével döntőbe jutott az USÁ-ban.

2024-01-18 18:00:00

Hír

Balogh Máté és Tornyai Péter zenés színházi darabjai a Lóvasúton. Átlátszó Hang Új Zenei Fesztivál.

2024-03-20 19:00:00

Hír

Michael Curtiz 1910-es, Az utolsó hajnal című némafilmjét a Nemzeti Filmintézet nemrég felújította. A filmhez Balogh Máté készített szimfonikus kísérőezenét, amit a Budapest Sound Collective élőben fog eljátszani a vetített film alatt, a Művészetek Palotájában, 2024. március 20-án.

2024-02-24 20:30:00

Hír

Balogh Máté legújabb klavikord-darabja, a 'Peaceful Landscape with Moss' (Békés tájkép mohával) a kaliforniai Oaklandban kerül bemutatásra, február 24-én este, Monica Chew játékában. A mű a New York-i székhelyű Fifteen-Minutes-Of-Fame zeneszerzőverseny egyik nyertes munkája.

2023-12-22 16:39:00

Hír

A Londonban működő Alvarez Chamber Orchestra kortárs zeneművek megszólaltatására alakult 1979-ben, Sir Colin Davis nevével fémjelezve. A mai napig megtartotta nagy presztízsét, Zygmunt Krauze művészeti vezetésével. A zenekar a bécsi Universal Edition zeneműkiadóval közös szervezésben kétévente írja