iparművészet és tervezőművészet

Hír

2019-09-29 22:52:00

Magyarország

reggeliző készlet :: 2019-09-29, 22:52:50

Ma nem dolgozom, legalábbis nem hétköznapi módon. Ébresztő nélkül kelek, elkészítem Róza lányom kakaóját, lágytojást főzök, és kiülök a kertbe reggelizni.

lányom kakaóját, lágytojást főzök, és kiülök a kertbe reggelizni.

Az első gondolatoktól kezdve tudtam, nem a hétköznapi élet számára létfontosságú tárgyakat fogok tervezni ebben a témában, inkább egy idillikus, nyugodt pillanat kortalan használati eszközeit. Lágytojást gyermekkorom óta fogyasztok reggelente, így bizonyos értelemben  a téma szakértőjének érzem magam, tudom, mit kell tudnia a tárgynak, ami egy lágytojás elfogyasztásához szükséges:  

1. stabilan álljon benne a tojás; 2. ha forró a tojás, a tartó biztosítson módot arra, hogy ne égessem meg magamat; 3. a felnyitás után, illetve fogyasztás közben kifolyó sárgáját fogja valahogyan fel.

Ez utóbbi kettő a legtöbb tojástartónál vagy-vagy érvényesül: a „tányérból kialakítottból” ki kell venni a tojást feltöréshez, a „pohár szerű” kialakításnál pedig szinte mindig lefolyik a sárgája.

Az én tojástartóm egy kónuszos gallérral ellátott csőből (ebbe a gallérba ültethető a tojás), és egy alátétlemezből áll, melyen ki van alakítva a cső helye. A kónuszos gallérba az összes tyúktojás méret beleillik, és a gallér felfogja a kicsorduló tojássárgáját is (korlátozott mértékben). A gallér alatt megfogva kiemelhető a tányérkából a cső, és a tojás forrón is kényelmesen megfogható, feltörhető. A tojás „sapkája”, héjmaradéka, a tovább folyó tojássárgája és a kanál is elférnek az alátéttányérkán.

A lágytojásevőkanál funkcióját általában a kávéskanál szokta ellátni. Én a fejrész kialakításánál törekedtem a kevésbé öblös alakra, mert nem nagyon folyékony, amit eszünk vele, viszont így könnyebb az ajkakkal lehúzni a tartalmát. A nyél kicsit nyúlánkabb, és könnyebben forgatható a kézben. A lágytojás evés második legfontosabb eleme szerintem a vajas pirítós, így a készlet következő eleme a spatula szerű kés. Mivel az előző szemeszterekben több evőeszköz családot is terveztem, ezek közül kettő kialakításánál is gondoltam arra, hogy ehhez a készlethez is felhasználhatóak legyenek.

Egy pirítóstartó is végül helyet kapott a készletben, bár ennek létjogosultságán sokáig gondolkoztam. A végeredmény egy hat szelet kenyér függőleges tárolására alkalmas eszköz, melyen a rekeszességet egymástól  17 milliméterre az 5 milliméter vastag alaptestbe sorba forrasztott karika biztosítja.

Fontosnak tartottam továbbá egy egyszerű tálca tervezését is, amire ezeket az előbb leírt tárgyakat és a reggeli ehető részét rá lehet tenni, és kivinni a kertbe. A tálca eredetileg ezüstműves szemmel egy igen bonyolult feladat mind az újszerű tervezői megközelítés, mind a hagyományos kézi technológiák szempontjából. Ennek a témának egy külön fejezetet szánok tevékenységem során, itt most egy egyszerű fém alátétről beszélünk, nem hagyományos tálcáról. Egy egyszerű síklap fémből vagy alkalmatlan a merevség hiánya miatt („huppog”, hajlik, ne lehet rajta semmit biztonsággal szállítani), vagy nagyobb vastagságnál túl nehéz. A fémlemezt többirányú íveléssel, merevítéssel, hajlítással lehet erre a célra alkalmassá tenni.

A lényeg, hogy inerciája legyen a rá kerülő tárgyak tömegével szemben, sík legyen, lehessen megfogni két kézzel, és ennek a két kéznek az esetleges egymástól eltérő mozgásának is álljon ellen, valamint az egész csomag elbírható legyen.

A tálca méretét empirikus módon kísérletezéssel alakítottam ki, párhuzamosan haladva a többi tárggyal oly módon, hogy minden ráférjen, és kényelmesen egy személy terítékével a kertbe kivihető legyen. Egy 33x33cm-es belső felületre pont ráfért mindez. A megoldásom 1 milliméter vastag vörösréz lemezből oly módon kimerevített négyszög felülnézetű tárgy, melynek oldalait 10 milliméteres rádiusszal holker-szerűen felhajlítottam, a sarkokat lehegeszttettem. Így gyakorlatilag egy alternatív élhajlító szerszámmal elkészülhetett az alapforma, mely 11 milliméteres magasságával a negyedkörívre kívülről ráfogva kényelmesen felemelhető, nem kell külön markolat, a negyedköríves ívhajlítás pedig kellően kimerevítette a tárgyat.

Szeptemberben elindult a következő témám, az „asztalközép – kínáló” tervezése. Elsőként a téma pontosítását végeztem el. Ez egy reprezentációs tárgy, a háziak jóízlését hivatott bemutatni, jószándékú hivalkodás, egyfajta vizuális felütése az ünnepnek, az együtt töltött időnek. Helye valamilyen asztal, ami köré, mint egy tábortűz köré telepedik a társaság. Nem része az étkezési terítéknek, az azt megelőző, vagy az azt követő időszakban, esetleg az étkezési teríték helyett, kötetlenebb időtöltés esetén van szerepe, és csipegetni lehet róla. Magvakat, aprósüteményt, gyümölcsöket, aszalt gyümölcsdarabokat stb.

A tárgy funkcionalitása tehát kettős: egyfelől felszolgáló eszköz, másfelől műtárgy, érdekes, akár meghökkentő dolog. Inspirációimat két fogalom, a már említett tábortűz köré gyűlés, illetve az asztalközép, mint az esemény középpontja, szíve határozta meg. Elképzelésem szerint a tárgy kicsit szobor szerű (vagy inkább kisplasztika), esetleg többrekeszes tál, amely üresen nem egy üres tál hangulatát kelti, hanem  úgy is megállja a helyét, mint vizuális jelkép.

Kapcsolódó fájlok