Gelley Kristóf 2018

iparművészet és tervezőművészet

Bemutatkozás

Üzlettársammal, Mátyás Zoltánnal GM Művek név alatt ékszereket, díjakat, használati tárgyakat, valamint belsőépítészeti elemeket tervezünk és kivitelezünk. A mindennapi munka mellett hosszútávú célom, hogy szélesebb közönség előtt megismertessem, megszerettessem az ezüstművesség szellemében született tárgyakat. Ez egy olyan, eredetileg kézi technológia, mely során a fémlemez alapanyagból jellemzően nyújtással, zömítéssel és hajlítással héjszerkezetek jönnek létre. Például tálak, különböző edények, használati tárgyak testei. Munkáim során tudomást veszek ennek az archaikus technológiának a történetiségéről, de ezt a tudást mai, kortárs tárgyak létrehozására fordítom, gondolva a holnapra is - hiszen ezeknek a tárgyaknak az időtlen alapanyaguk miatt ideális esetben generációkon át helyt kell állniuk hétköznapi és ünnepi használat esetén egyaránt. A kézműves, és kisipari lehetőségeim folyamatos fejlesztése adja a munka fő technológiai hátterét, keresek továbbá új lehetőségeket, és a technológiából, illetve a funkcionalitásból eredeztethető formaalkotást.

Jelen ösztöndíj alatt olyan tárgyakat hozok létre, melyek többnyire jellegzetes témáit dolgozzák fel az ezüstművességnek. A három év első két évében az otthon asztalára tervezett használati tárgyak készülnek, melyek az adott eszköz jellegzetességeiből fakadó funkcionalitás mellett a közösségi együttlét meghittségét is szolgálják. Az utolsó évben pedig kétféle egyházi tárgytípus kerül terítékre: ajándéktárgy, és egy tárgyegyüttes tábori körülmények közötti szertartás lebonyolításához.

Iskolák

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2021-04-25 11:21:00

Hír

A Peregrinus egy 30-50 fős római katolikus szentmise tábori körülmények közötti megtartásához szükséges liturgikus tárgyak kompakt készlete.

2020-12-20 08:44:00

Hír

Írásos beszámoló az aktuális ösztöndíjas munkáról

2020-09-12 15:00:00

Esemény

Hager Ritta textilművész, és három, tervezőművészettel foglalkozó unokájának közös kiállítása.

2020-04-20 07:56:00

Hír

Kiöntőkészlet tervezése mellett a Vízivárosi Galériába tervezett szeptember 8-29-ig tartó Hager – Gelley művészcsalád kiállításra készülök.

2020-01-12 13:20:00

Hír

Asztalközép, híd, út, egyenes, átkelés, találkozás, kapcsolat, barátság, beszélgetés, csatorna, árkád, kő, kirándulás, kosár finomság, komatál, rája.

2019-09-29 22:52:00

Hír

Ma nem dolgozom, legalábbis nem hétköznapi módon. Ébresztő nélkül kelek, elkészítem Róza lányom kakaóját, lágytojást főzök, és kiülök a kertbe reggelizni.

2019-05-27 19:30:00

Hír

A GM Művek (Gelley Kristóf és Mátyás Zoltán) által tervezett és kivitelezett Női és Férfi Kézilabda Magyar Kupa Díjtárgyakat idén a Győri Audi ETO KC valamint a Pick-Szeged nyerte el. A munka a MOME Projekt szervezésében valósult meg.

2019-01-27 17:29:00

Hír

Egyenes vagy íves, kemény vagy lágy, szögletes vagy organikus. Egy a sok közül, új, mégis ismerős formák.