Kiöntő készlet tervezése

Munkatervem és a legutóbbi ösztöndíjas találkozón megbeszéltek szerint egy kiöntőkészlet tervezése a fő feladatom ebben a trimeszterben, emellett az eddigi projektek befejezése, és kiállításra való felkészítése is most zajlik.

Az őszi/téli időszakban készített Manta-tál belső oldalának csiszolása egy hagyományos ezüstműves módszerrel, habkővel történt. Ennek a módszernek a lényege, hogy vizes habkővel a kézben oly módon lehet a kalapált felületet összecsiszolni, hogy a felületről szinte teljesen eltüntethetőek a készítés okozta enyhe egyenetlenségek. A habkő felveszi (gyorsan hozzákopik) a csiszolandó felület alakját, ezáltal a tárgy felületének pontos negatívjával történik a csiszolás. A továbbiakban egyre finomabb csiszolópapírokkal közelítem a felület fényességét. Elképzelésem szerint a tárgy belül teljesen fényesre lesz csiszolva, kívül pedig megőrzi a lényeget, a készítés nyomatit.

Az evőeszközök közül a holker szerű készlet további darabokkal bővül (kiskanalak, desszertesvilla), és a kés kialakításán, élezésén is dolgozom. Ez a készlet lett a reggeliző készlethez rendelve, így ahogy ez elnyeri végső formáját, úgy a reggeliző készlet is teljessé válik.

A klasszikusabb vonalat képviselő készlet kiskanalakkal bővült, és a kés élezését is sikerült megoldani.

A "fő" készlet, az öntéssel készülő organikus tárgyak a 13lat nevet kapták, tisztelegve a régi finomsági szabvány előtt, illetve, mert ez a készlet szokatlan módon 80,0%-as finomságú ötvözetből készül, ami közel áll a 13 latos finomsághoz.

A kiöntő készlet tervezésénél fontos szempont volt az elején szűkíteni, pontosan mit is szeretnék csinálni: forró italos kiöntő kanna, hozzá tartozó kísérőtárgyakkal. Nem vettem figyelembe a hagyományos teás, illetve kávés kannák egymástól eltérő formavilágának történetiségét, inkább más szempontok vezéreltek. Elképzelésem szerint ugyanis a hagyományos kávéskannának egyre kevesebb értelme van a kávékészítés jellegéből fakadóan: a mai kávékészítő lehetőségek, és berendezések egyből a csészébe (vagy saját kannába) töltik a kávét. Ebből a szempontból mindegy is, milyen kávé készül, a hagyományos főzős, majd kannában szervírozós változatról ugyan nem mondhatjuk ki, hogy nem létezik, de abban talán mindenki egyetért velem, hogy nem jellemző. Éppen ezért én a kiöntőmet inkább teázásra szánom, mert ott van értelme a kínálónak: a teavizet valamiben felforraljuk, majd a kannában felöntjük a korábban odakészített füvet. Ettől persze ha valaki kávé szervírozására szeretné majd használni a kiöntőmet, minden további nélkül megteheti, gondoskodom a jó tisztíthatóságról.

Három fő irányból közelítettem a feladatot. Ez a három megközelítés mód a technológiából eredeztethető, és keresi a megfelelő arányát az ezüstműves technológiáknak, és a praktikus gyárthatósági szempontoknak.
Az első egy gyártmány szerű dolog, amin a kidolgozás módján, illetve apró részletekben jelenne meg az ezüstműves gondolkodásmód.

A második lehetőség, hogy teljesen átadom magam a kalapálás élvezetének, mint tettem azt a Manta-tál esetében is. Ez a dolog áll legközelebb a szívemhez, de nem szabad megfeledkezni a programom céljáról: ésszerű, kifizethető megoldás keresése, amit nem a vitrinnek tervezek, hanem mindennapi használatra akár.

Ezen gondolatok szülték meg a harmadik irányt. Ebben az esetben a formaalkotás nagyját egy huszáros vágással leegyszerűsítem, hogy aztán legyen lehetőségem a kézi kalapálás finoman hullámzó formai lehetőségeit felvillantani. A munkába beleépítettem egy ergonómiai kísérletet a kiöntés mozdulatát megkönnyítendő. Jelenleg a modellezés fázisban tartok.