Hír

2022-11-10 14:54:00

Dunaszerdahely-Csallóközi Múzeum

Szakmai konferencia – Hagyatékaink gondozása

A Szövetség a Közös Célokért és a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete párbeszédet kezdeményezett a felvidéki képzőművészet terén évtizedes tapasztalattal rendelkező művészettörténeti, muzeológiai szervezetekkel, szakemberekkel, illetve alkotókkal. Az eseményen mint szervező voltam jelen.

https://mamsze.sk/szakmai-konferencia-hagyatekaink-gondozasa/

A Szövetség a Közös Célokért a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete felkérésére és szakmai támogatása mellett párbeszédet kezdeményezett a felvidéki képzőművészet terén évtizedes tapasztalattal rendelkező művészettörténeti, muzeológiai szervezetekkel, szakemberekkel, illetve alkotókkal. A rendezvény célja, hogy a szakmai intézmények és vezetőik bevonásával elindítsuk és számba vegyük a felvidéki képzőművészek hagyatékának felkutatását, rendszerezési lehetőségét, a hagyatékgondozás szakmai feltételeit, illetve bemutatásra kerüljenek az eddig megvalósult hagyatékgondozási projektek.

A szakmai nap a felvidéki közművelődésért című szakmai konferenciára 2022. november 10-én került sor a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban. A résztvevőket Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója és Kovács Csonga Anikó, a MAMSZE elnöke üdvözölte.
A felvidéki magyar kortárs művészek hagyatékgondozásának szükségszerűségéről, problematikájáról szóló beszélgetésben a résztvevők rövid bemutatkozás után kötetlenül bejelentkezhettek és elmondhatták véleményüket, illetve megfogalmazhatták javaslataikat. Ennek alapján a tanácskozásban résztvevők megállapították, a szakmai nap összehívása hiánypótló esemény és már magában az is előrelépésnek számít, hogy az együttműködésre készséget mutató szakemberek jegyzékét sikerült összegyűjteni. A tanácskozás során Kopócs Tibor grafikus-, festő- és zománcművész, a MAMSZE tiszteletbeli elnöke ismertette a jelenlévőkkel az általa összeállított kortárs, felvidéki magyar képzőművészek listáját, melyet a helyszínen elhangzó nevekkel bővítettünk (a lista e dokumentum alján elérhető, tovább bővíthető). Farkas Veronika művészettörténész felvetette, hogy a regionálisan működő múzeumok/galériák bevonásával érdemes lenne tovább bővíteni az elhunyt, felvidéki magyar kortárs képzőművészek listáját.

A beszélgetés során megfogalmazódtak a rövid távú célok is. Dolán György festőművész úgy vélekedett, a hagyatékgondozást is alulról szerveződően kell
elindítani. Ennek érdekében fontos a kapcsolatépítés, kapcsolattartás a polgármesterekkel, népművelőkkel programszervezőkkel helyi szinteken, a hagyatékkal rendelkező képzőművészek feltérképezésében. Hideghéthy Andrea hozzászólásában megjegyezte, érdemes lenn létrehozni egy online- katalógust, amelynek segítségével az évfordulós művészeket ajánlani lehet galériáknak, kiállításszervezés céljából, főként, hogy ne merüljenek feledésbe, hanem a köztudatban erősítsük szellemi és kulturális hagyatékukat. Jarábik Gabriella hozzászólásában leszögezte, a múzeumok nem tudják vállalni a hagyatékgondozást, mivel más intézményes feladatköreik vannak, így az sem jelentene megoldást a hagyatékok gondozásában. Ehhez a véleményhez Nagy Iván is csatlakozott hozzászólásában.
Szabó Haltenberger Kinga művészettörténész, Szabó Gyula festőművész életművének és hagyatékának gondozója hozzászólásában megerősítette, nincs az országban megfelelő intézményrendszer, de törvényi szabályozási sincs a hagyatékgondozásnak, így megoldatlan kérdés a mai napig. Az eddig elhangzott felvetésekre reagálva arról is szólt, hogy meg van a veszélye a regionális kezdeményezésekhez való kapcsolódásnak, mert félő, hogy a Regionális Művelődési Központokba kellene betagozódni, ami nem lehet cél (ún. Osveta).

A tanácskozáson elhangzottak alapján hozssútávú célként megállapításra került, hogy a felvidéki magyar közösség igényeként kell megfogalmazni egy Szlovákiai Magyar Galéria megalapítását, amely dokumentálná a szlovákiai magyar képzőművészek munkásságát, katalogizálná a hagyatékukat, lehetősége lenne a múzeumokkal, galériákkal való szoros együttműködésre. Ehhez állami forrásokra, alkalmazottakra is szükség van.

A konferencia után A SZAKC és a MAMSzE közös szervezésében valósult meg Dunaszerdahelyen Schrantz György emlékkiállítása, ennek kurátora egyesületi tagunk, Méry Beáta.