Esemény

2023-10-03 18:00:00

Parthenón-fríz Terem, Epreskert, Budapest

Színes fémek

X. BronzszobrászatiSzimpózium kiállítása Kiállító művészek: BARÁTH FÁBIÁN, BOROS MIKLÓS JÁNOS, GÁLHIDY PÉTER, GERGELY RÉKA, GILLY TAMÁS, KECSŐ KRISTÓF, NAGY DÁNIEL, RÉVI NORBERT, SZABÓ GYÖRGY A kiállítást megnyitja: Gálhidy Péter szobrászművész

A szimpó.

 

“A latin symposium előzménye a görög szümposzion, tkp. ‘közös ivászat’ a szün- (‘együtt’) és poszisz (‘ital’) elemekből. Mai jelentése Platón „Szümposzion” című dialógusából ered, amelyben a lakoma résztvevői magvas filozofikus eszmecserét folytatnak.”

 

Két hét. Legtöbbször nyáron. Idén már tizedik éve. Nagy szükség volt rá, mert külön - szobrászként - kezdtünk kicsit egyedül lenni. Szolnokon Baráthi fogadtatásuk volt. Azóta is együtt, segítve egymást próbálunk olyan szobrászati nyelven beszélni, amit a sajátunknak gondolunk. A viaszveszejtéses bronzöntés mindenkinek közel állt ehhez, így lett ez bronzszobrászati szimpózium. Az utóbbi időben meghívott vendég résztvevői is vannak ennek a két hétnek; idén Kecső Kristóf és Nagy Dániel szobrászművészek voltak, akik az MKE Szobrász Tanszékén tavaly diplomáztak.  E kiállítás a 2023-ban lezajlott szimpózium anyagából ad ízelítőt. 

 

 

Kisoroszi,

2023.09.24.

Boros Miklós János