Gilly Tamás 2023
képzőművészet
Bemutatkozás
1984-ben születtem Magyarországon, Kecskeméten. 2003-ban felvételt nyertem a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Szakára, ahol mestereim voltak: Farkas Ádám, Karmó Zoltán és Gálhidy Péter. 2006-ban Barcsay-díjban részesültem, 2007-ben pedig Erasmus ösztöndíjat kaptam, mellyel a Helsinki-UIAH Egyetemen tanultam. 2009-ben szereztem diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász szakán, majd 2011-ben a Rajz- és Vizuális Nevelés Szakot is elvégeztem. Tagja vagyok a MAOE-nak, a Magyar Szobrász Társaságnak és Szolnoki Képzőművészeti Társaságnak. 2013-tól alapító tagja és rendszerese résztvevője vagyok a Szolnoki Bronzszobrászati Szimpóziumnak. 2016-ban a Szolnoki Képzőművészeti Társaság Borbereki Kovács Zoltán-díjában, 2016-ban és 2018-ban, majd 2020-ban és 2021-ben a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjában, 2022-ben Samu Géza-díjban részesültem.
Az ösztöndíjas időszak alatt a grafika és a szobrászat a kölcsönhatásainak, a műfaji perspektívák közti átmenet lehetőségeinek keresésével, vizsgálatával szeretnék foglalkozni, egyfajta határmezsgye tanulmányozásával, ahol a háromdimenziós plasztika vagy dombormű, valamint a síkábrázolás, a kétdimenziós rajz kölcsönviszonylatai kerülnek előtérbe. Az egyes „dimenzióváltások” tehát a szobor-dombormű-táblakép-grafika összefüggésében haladnak. A tervezett program másik összetevőjét adja új formai, tartalmi, gondolati kapcsolatok keresése szobrászat és építészet között. Szobrászként az foglalkoztat, milyen módon, milyen feltételekkel emelhetők át bizonyos építészeti elemek a szobrászatba, hogy ezáltal egy sajátos térképzés, egyedi formarend jöhessen létre.
Iskolák
Magyar Képzőművészeti Egyetem
Jelenlegi Munkahely
not set
Hírek, Események
2024-10-19 14:30:00
Esemény
A XI. Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium kiállítása.
2024-10-17 10:00:00
Esemény
Az Art Market Budapest "sCULTURE" kiállítása 20 művész 40 alkotását mutatja be.
2024-09-13 18:00:00
Esemény
Bartáth Fábián, Gilly Tamás és Szirmai Nóra szobrászművészek kiállítása.
2024-08-01 10:00:00
Esemény
XI. Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium, 2024. 08. 1.-15. Szolnoki Művésztelep
2024-05-07 18:00:00
Esemény
Regina Gizela meghívásos képző-és iparművészeti kiállítás, megnyitja: Prokopp Mária.
2023-10-21 00:00:00
Esemény
SZÉP - A Szolnoki Képzőművészeti Társaság kiállítása és díjátadó gála
2023-11-23 18:00:00
Esemény
Utak és elágazások – ArtRegister kiállítás 2023. Több, mint 60 művész kiállított munkája látható a K Galériában. Megnyitó: 2023. november 23. csütörtök, 18:00 óra A kiállítást megnyitja Szabó Noémi művészettörténész, a kiállítás kurátora
2023-10-08 12:00:00
Esemény
69. Vásárhelyi Őszi Tárlat A kiállítást megnyitja DR. NÁTYI RÓBERT művészettörténész, a tárlat kurátora
2023-10-21 13:30:00
Esemény
X. SZOLNOKI BRONZSZOBRÁSZATI SZIMPÓZIUM KIÁLLÍTÁSA A kiállítást megnyitja: POLGÁR BOTOND szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékének vezetője
2023-10-03 18:00:00
Esemény
X. BronzszobrászatiSzimpózium kiállítása Kiállító művészek: BARÁTH FÁBIÁN, BOROS MIKLÓS JÁNOS, GÁLHIDY PÉTER, GERGELY RÉKA, GILLY TAMÁS, KECSŐ KRISTÓF, NAGY DÁNIEL, RÉVI NORBERT, SZABÓ GYÖRGY A kiállítást megnyitja: Gálhidy Péter szobrászművész