Testek világlása a képzőművészetben

https://ak.sze.hu/kummerspeck-kiallitas-megnyito-2024-februar 

A Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola tehetséges diákjainak alkotásaiból nyílt kiállításnak az Apáczai Kar Cziráky kiállítótere adott othont. 

A kiállító művészek: Boda Viktória, Nagy Zsófia és Borbély Virág Fruzsina

„Az alkotó hiperérzékeny membrán” – írja Balogh István Nagy Zsófia bemutatásában, és a kiállító művészekről szóló leporellókon érzékenységről, ösztönösségről, kíváncsiság inspirálta lendületről olvashatunk. Mindezek nélkül valóban nem születhet művészet. A filozófia évezredes hagyományaira visszatekintve tudhatjuk, hogy az ember test és lélek, de az egyszerű kettősséget továbbgondolva egyértelműen szellem is, valamint a testhez kapcsolódóan ösztönök és vágyak sokaságának bonyolult hálózata. Hogyan lehet képes egy művész jelenléti erőre emelni egy testet a vásznon, hogy élő, érző és kifejező legyen? Minden alkotóművésznek ismernie kell magát, önismeret és hitelesség nélkül valami a művekből is kimarad. Ennek az állandó kutatómunkának a lépései rögösek és gyakran fájdalommal telítettek. Ahogy a testi tapasztalatok beépülnek a lélekbe, úgy köszönnek vissza a lelki fájdalmak a testen, a gesztusokon, az egyén szomatikus stílusában. Minden szenvedő ember hús – írta Deleuze, de talán hozzátehetnénk, hogy a nem szenvedők is. S hogy miként rakunk össze magunkban egy látványt, az függ élettapasztalatainktól, érzéseinktől, műveltségünktől, kulturális hátterünktől és még sorolhatnám. Az akt, a művészettörténet egyik legizgalmasabb témája. Bizonyos kultúrákban tiltott, olyannyira, hogy még oktatni sem lehet. Vajon a mű váltja ki a közvetlen reakciót, vagy a néző helyezi saját félelmeit a műbe? Röviden: minden aktokat felvonultató kiállítás kapcsán érdemes elgondolkodnunk, hogy valójában mi erotizálja a testet. A tekintet? A kulturális nyilvánosságban a meztelen női test a néző tekintete számára magától értetődő. Az erotikus női akt az elmúlt két évszázad során természetes ábrázolási és kiállítási téma lett. Bizonyos állásfoglalások szerint a meztelenség és a lecsupaszítottság egyet jelent a hatalomtól történő megfosztottsággal és sérülékenységgel, ezért nem szabad közszemlére tenni a meztelen férfitestet.1 Sabine Fellner szerint „A meztelen férfitestre irányuló nyilvános tekintet […] a mai napig zavart vált ki, heves reakciókkal és médiavitákkal jár…”.

Az előítéleteket figyelembe véve már az is tabudöntésnek számít, ha egy kiállítás felkínálja a meztelen férfitesteket a nézői kíváncsiságnak. Kenneth Clark aktról szóló, világhírűvé vált könyvének véleménye szerint az akt mindenképpen befolyásolja az ún. „tiszta formáról” alkotott ítéletünket, mi több, az ösztönök előtérbe tolakodnak, „és ezzel veszélyeztethetik azoknak a reakcióknak az egységét, amelyekből a műalkotás a maga független életét nyeri.” 2 Kihangsúlyozza, hogy az emberi test számtalan asszociációt kelt, melyek egy művészeti alkotáson keresztül is hatást tudnak gyakorolni a szemlélőre: Mint írja, idézem: „Az emberi test mi magunk vagyunk, és mindazokra a dolgokra emlékeztet minket, amelyeket magunkkal szeretnénk tenni;” 3 Fél évszázaddal korábban, a 19. század végén John Addington Symonds a Model című tanulmányában festett költeményeknek nevezi azokat az alkotásokat, melyek nem mesélnek történetet, nincs nyilvánvaló szándékuk, de spiritualitással vannak átitatva. Mint írja, idézem – különösen azért tartom fontosnak, mert magyarul 120 év alatt sem jelent meg: „A festő és a szobrász művészetén keresztül az emberi alak elsajátít egy jelképrendszerében kiapadhatatlan nyelvet, így minden végtag, minden vonás, minden testtartás jelentéssel telítődik azok számára, akik értik.” Minden részlet „spirituális jelentéssel” bír. 4 A kép tehát egy festett filozófia hordozójává válik, melyben kiemelt szerepet kap a ’soma’, vagyis a test minden apró részlete. Ezen a kiállításon is láthatunk olyan képet, mely egyetlen részletre fókuszál – például a szájra. Vajon gondoltak-e már arra, amire Georges Bataille francia író, filozófus, egyik meghatározó tanulmánya épül – a szájban rejlő animalitásra? Bataille a csókot és az erotizmust a száj fellázadásának lehetőségeiként mutatja be: a száj lesz az az emberi zóna, melyben összesűrűsödik az abszurd animalitás. A fájdalomtól vagy gyönyörtől eltorzult arc kitátott szájából feltörő kiáltás pillanatában eltűnik és megkérdőjeleződik a kordában tartott stabil identitás. A Bataille műveiben megmutatkozó arc-teória eszköz lehet az ember ösztönvilágában rejlő állati erő bemutatásához. Az arcot eltorzító kiáltás pedig majd Deleuze írásaiban kap kulcsszerepet. Kialakuló stílusok, egyéni hangok indulásának vagyunk szemtanúi e kiállításon. Minden alkotónak, s így a kiállító művészeknek is azt kívánom, hogy be tudják járni saját útjukat, erővel, inspirációval, kitartással és folyamatos kreatív energiával. A nézőktől pedig azt kérem, hogy szánjanak időt a szemlélődésre, a figyelmes befogadásra, valamint a művészet és a művészek nagyrabecsülésére! Köszönöm, hogy meghallgattak!

Dr. habil. Horváth Nóra

elhangzott február 29-én, a SZE-AK Cziráky Lajos kiállítóterében

1 Sabine FELLNER, „A meztelen férfi – tabu”, in Sabine FELLNER et al., A meztelen férfi – tanulmányok (Budapest: Ludwig Múzeum, 2013), 14.

2 Kenneth Clark: Az akt. Tanulmány az eszményi formáról, 19.o., ford.: Várady Szabolcs, Corvina, Budapest, 1986.

 3 i.m.: 18.o. 

4 John Addington Symonds: The Model, 207.o., In: uő.: Speculative and Suggestive I., 199-211.o., Chapman and Hall, London, 1890