Hír

2021-03-15 18:53:00

Kolozsvár

Több erdélyi vagy erdélyi származású szerző részesült József Attila-díjban március 15. alkalmából

József Attila díj

Négy erdélyi, vagy Erdélyben született költő, író kapott József Attila-díjat a március 15-ei nemzeti ünnepen, amelynek alkalmából Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere művészeti kitüntetéseket ítélt oda. Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült a Kolozsvárt született, 1989 óta Budapesten élő Magyary Ágnes író, tanár. Munkásságát Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője így jellemezte évekkel ezelőtt: „Magyary Ágnest módfelett érdeklik az irodalmi kuriózumok, az intertextuális játékok, az újraértelmezések, paratextusok. A posztmodern. És persze történetei is vannak, de szinte csak mellékesen.” Kötetei: Periton; Antológia, Lakitelek, 2004; Az ördög operába készül és más történetek; Lector, Marosvásárhely, 2013; Rövidzárlat az alvilágban. Kisregény; Magyar Napló, Bp., 2016; Víziló a Szamosban; Magyar Napló, Bp., 2018. József Attila-díjat kapott a Marosvásárhelyen született, jelenleg Békéscsabán élő Farkas Wellmann Éva költő, szerkesztő, kritikus (bátyja, Farkas Wellmann Endre szintén költő, ő 2016-ban kapta meg a József Attila-díjat). HIRDETÉS 1998-tól rendszeresen közöl verseket erdélyi és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban, emellett kritikákat és irodalomtörténeti tanulmányokat is publikál magyar és angol nyelven. Első önálló verseskötete 2002-ben jelent meg Itten ma donna választ címmel, tavaly látott napvilágot Magaddá rendeződni című verseskötete az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kiadásában. Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült Muszka Sándor kézdivásárhelyi származású költő, író. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem szociológia−antropológia szakán diplomázott, Csíkszépvízen élő Muszka Sándor kötetei: Ennyi ha történt (versek). Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség, Kolozsvár, 2005; Mi nem lóg ha áll (próza & vers). Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség, Kolozsvár, 2007; Múzsák trágyás szekérrel (versek). Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség, Kolozsvár, 2010; Sanyi bá (székely egypercesek). 1. kiadás: Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2012; 2. kiadás: Ulpius-ház, Budapest, 2013; Magányos nőknek, bukott fiúknak (versek). Orpheusz Kiadó, Budapest, 2014; A lusta dög (próza) Irodalmi jelen könyvek 2017; Szégyen. Versek; Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Bp., 2018. Muszka Sándor költő csíkszépvízi otthonában • Fotó: Gábos Albin József Attila-díjat kapott a Gyergyószentmiklóson született Varga Melinda költő, szerkesztő is. Tanulmányait Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte, verseit erdélyi és magyarországi rangos irodalmi lapokban publikálja: Irodalmi Jelenben, Helikonban, Székelyföldben, Kalligramban, Látóban, Esőben, Bárkában, Pannon Tükörben, Műútban stb. 2010-től az Irodalmi Jelen munkatársa, 2015-től a lap versrovatának, 2017-től a lap interjúrovatának szerkesztője, 2018-től az erdélyi Előretolt Helyőrség kulturális és irodalmi melléklet szerkesztője. Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült még idén Madár János költő, kritikus, könyvkiadó, a népi és nemzeti irodalom értékeinek őrzője, Medvigy Endre irodalomkutató, szerkesztő, Bata János költő, műfordító, folyóirat-szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, valamint Arday Géza irodalomtörténész, író. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere ezen túlmenően Herczeg Ferenc-díjban részesítette a Brassóban született Orbán János Dénes költőt, írót, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia elnökét, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagját. Kiemelkedő rendezői tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjat kapott a Zsibón született Szabó K. István színházi rendező, aki 2000-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán, majd a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház főrendezője, művészeti vezetője lett, majd 2004-től igazgatója. 2005-től a temesvári Csiky Gergely Színház főrendezője. 2007-től az ARCA független színház vezetője Bukarestben. 2009-2011 között a Piatra Neamţ-i Ifjúsági Színház főrendezője. 2011-től 2015-ig a nagyváradi Szigligeti Színház főrendezője, művészeti igazgatója. 2015-től Budapesten él, szabadúszó művészként folytatja pályáját. Számos romániai és magyarországi színházban rendezett már, de Németországban és az Egyesült Államokban is megfordult színházi rendezőként.(Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronikaonline.ro/kultura/tobb-erdelyi-vagy-erdelyi-szarmazasu-szerzo-reszesult-jozsef-attila-dijban-marcius-15-alkalmabol?fbclid=IwAR1IUtCuyGv4sqaKiYugBBsoJUJXoiPGEXjBCOoz_Z6sTuVezco5dhvnSSc)