Tudatos művek
"Tudatos művek" csoportos kiállítás A REÖK és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésében
A REÖK és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésében készülő, új tárlat nyílik hamarosan Szegeden. A Tudatos művek címet viselő kiállításon átfogó, összegző jelleg helyett ezúttal egy különleges téma szolgál a válogatás apropójául; a REÖK történetében először olyan kiállítás készül, amely a művészet társadalomformáló erejére és az ökológiai rendszerek kölcsönhatásaira is felhívja a figyelmet. A tárlaton az MMA Képzőművészeti Tagozatához kapcsolódó, valamint a mottó által felvetett tematika iránt elhivatott alkotók műveit láthatja majd a dél-alföldi galéria közönsége.
„A „tudatos művek” jelenlegi összeállításának legfőbb üzenete abban rejlik, hogy igyekszik párbeszédet kezdeményezni, egyfajta hidat képezni a tudományos ismeretek és a társadalmi felelősségvállalás között, miközben esztétikai élményt közvetít. A tárlat így a vizuális tapasztalatokon felül, valójában egyfajta laboratóriumként is szolgál, ahol a művészet a tudomány és a társadalom igényeivel találkozik, úgy, hogy közben az eltérő tényezők kölcsönösen inspirálják egymást” – fogalmaz a készülő kiállítás kurátora, Dr. Nátyi Róbert.
https://www.reok.hu/hu/item/1400-tudatos-muvek-uj-mma-tarlat-nyilik-a-reok-ben