Hír

2023-12-14 23:40:00

Üdvözlet Lövétéről

A formálódó utcaképekről

A novemberi Homoródmenti kirándulásomon gyűjtött utcaképek formálódnak. Lövétével foglalkozom.

Olyan szemmel kezdtem neki az épületek átrajzolásának, hogy mindenhez a legkisebb mértékben nyúlok. Ami értékként fellelhető, értelmezhető, szépnek nevezhető arányú, amiből ki lehet hozni valamit, azt megtartom, és minimálisat véltoztatok. Az ablakokat kettőre, osztottra veszem, azzal játszok, oromfalat adok, vagy akár azt sem. A kerítést, ha tisztességes, úgy hagyom, és a többi.

De ahogy rajzoltam az első és második és harmadik utcaképet, egyre jobban, jelentősebben nyúltam bele az épületekbe. Megemeltem, csökkentettem, keskenyítettem. Amit az egységes utcakép megkívánt. Már nem egy épületet nézek. Így is van benne játék, változatosság, de a szépség, amit látni és láttatni szerettem volna, így kezdett el mutatkozni.