V4-ek a Karmelitában

A 2022/2023-as évad orgonaavató nyitókoncertje után – immár hagyományteremtő céllal – az idei Karmelita koncertsorozatot is egy varázslatos orgonaest indítja útjára. Szabó Balázs hangversenye ezúttal a visegrádi együttműködést is szimbolizálja: cseh, lengyel, szlovák és magyar zeneszerzők műveit egyesíti. A visegrádi országok orgonakultúráját összekapcsolja, hogy mind a négy nemzet a saját ízlése szerint formálta és ruházta fel egyedülálló jegyekkel az őket érő nyugati hatásokat. A nagy nyugat-európai stílusok, a német és francia irányzatok ezen az egyéni hangon, egyéni stíluson átszűrve érvényesülnek a szerzők műveiben. A Karmelita 2022-ben átadott orgonájának lenyűgöző hangzását és hatását a közönség ezúttal Szabó Balázs drámai erejű előadásában, az orgona lehetőségeit teljes gazdagságában bemutató repertoáron csodálhatja meg. A szlovák zeneszerzőket képviselő Mikulás Moyzes (1872–1944) művészetében a romantikus zenei jegyek és a J. S. Bachhoz köthető hatások egyaránt érvényesülnek. Moyzes sokáig a katolikus egyházzenei élet tekintélyes zeneszerzőjeként működött, kórusműveket, dalokat írt, és tankönyvek összeállításában is szerepet játszott. Később a figyelme a szlovák népzene felé fordult, és aktívan kereste a sajátosan szlovák zenei stílus megteremtésének lehetőségeit. Mindig is fogékonyan szívta magába a különböző zenei stílusokat, saját hangját most az Ünnepi nyitány és Emlék című darabjain keresztül ismerhetjük meg. Leoš Janáček (1854–1928) zeneszerzőként, zeneteoretikusként, népzenetudósként és pedagógusként is beírta magát a zenetörténetbe. Főként a morva népzenére alapozva alakította ki egyéni stílusát, egyszerre követve és megújítva a korábban Smetana és Dvořák nevével fémjelzett hagyományt. (Az ő műveik népszerűsítésére egész életében nagy hangsúlyt fektetett.) Noha Janáček fiatal korától orgonált, csak kevés kompozíciót hagyott hátra a hangszerre. Kivételes alkalom tehát, hogy orgonán hallgathatunk Janáčeket. Petr Ebent (1929–2007) a 20. század legismertebb cseh zeneszerzői között tartják számon, aki a legkülönbözőbb műfajokban alkotott maradandó műveket. Szólódarabjai mellett ismerhetjük operáját, balettjét, oratóriumát, szimfóniáját és orgonaversenyét is. Eben zongora-, cselló- és orgonatanulmányokat is folytatott, a Prágai Zeneakadémián zongora és zeneszerzés szakon végzett. Keresett előadóként gyakran lépett fel saját műveivel, és kivételes képességei voltak az improvizációra – zongorán és orgonán egyaránt. Orgonakompozíciói azt a szabadságot és fantáziát is őrzik, amelyet sokszor ezekben az improvizációkban mutatott meg. Feliks Nowowiejski (1877–1946) zeneszerzőként, orgonistaként, karmesterként és zenepedagógusként is a lengyel zeneélet meghatározó alakja volt. Az orgonistaléthez és a hangszerhez való szoros kötődését jelzi, hogy több jelentős templomban is töltött be orgonistaállásokat. Egyházi műveiért és az egyházi zenéért tett munkájáért XI. Pius pápa kitüntetését is elnyerte. Gyakran adott orgonaesteket, amelyeken barokk zenét ugyanúgy játszott, mint kortárs francia műveket vagy saját improvizációit. Orgonakoncertjeit egy időszakban a lengyel rádió is rendszeresen közvetítette országszerte. Antalffy-Zsiross Dezső (1885–1945) magyar orgonaművészként kora legjelentősebb előadói közé tartozott, és jelentős zeneszerzői pályát futott be. Szoros szálak fűzték a Zeneakadémiához, ahol orgona- és zeneszerzés szakon tanult (négy évig attól a Hans Koesslertől, aki Kodály és Bartók tanára is volt), majd professzorként tért vissza az intézménybe. Meghatározóak voltak lipcsei évei is, ahol Max Reger volt a mestere, és ahol a bachi hagyományokhoz éppúgy közel kerülhetett, mint a Reger zenéjében is megnyilvánuló liszti és brahmsi törekvésekhez. Mindezek a hatások ötvöződnek darabjaiban, amelyekben olykor felfedezhetjük Debussy színeit és más francia ihletéseket is. Végül Szabó Balázs igazi kuriózumként Liszt A Villa d’Este szökőkútjai című darabját is műsorára tűzte, amelyet saját ragyogó átiratában szólaltat meg. Szabó Balázs orgonaművészként Európa-szerte hangversenyezik, emellett virtuóz játékosa az egyik legritkább billentyűs hangszernek, a Mustel-féle mesterharmóniumnak. Kiváló ismerője a történelmi orgonáknak, a különböző stílusok alapos ismeretéből felépített korabeli hanginterpretáció elmélyültséggel és drámai kifejezőerővel párosul játékában. Megálmodója és szakértője volt a Zeneakadémia Voit-orgonája rekonstrukciójának, ezenkívül több nemzetközi figyelmet kiváltó orgonaprojekt fűződik a nevéhez.