Bemutatkozás

Dramaturg, fordító és forgatókönyvíró vagyok, a budapesti Vígszínház dramaturgja. Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetemen (magyar és kommunikáció szakon), majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végeztem, ahol dramaturgiát tanultam. Már pécsi egyetemi éveim alatt elkezdtem dolgozni a Pécsi Harmadik Színházban, színikritikákat írtam és fordítottam különböző szaklapokba, később a színművészetis éveim alatt az Európa Könyvkiadó drámaköteteibe is fordítottam, és szerkesztői munkát is végeztem. Másodéves dramaturghallgatóként kezdtem dolgozni a Pintér Béla és Társulatában, és negyedévesen már tanítottam is az SZFE-n. Emellett később oktattam a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Balassi Bálint Intézetben és a Werk Filmakadémián is. A Balassiban végzett tanári munkám nyomán több kortárs magyar drámának készült idegen nyelvű fordítása. A diploma megszerzése után a Radnóti Színház dramaturgja lettem, majd csatlakoztam a Vígszínház társulatához. Később négy évre a szabadúszást választottam, aztán visszatértem a Vígszínházba. Az elmúlt években több sikeres színházi bemutatónak voltam szerzője, fordítója vagy dramaturgja. Igyekszem szoros kapcsolatot ápolni a kortárs írókkal és fordítókkal, ösztönzöm őket új művek létrehozására, és többekkel közösen is alkotok. Bereményi Gézával együtt írtuk az Apacsok című darabot, amelyből film is készült. Térey Jánossal közösen írt drámánk, a Protokoll pedig az évad legjobb új magyar drámája jelölést kapta. Filmes és televíziós munkáim között szerepel a Terápia (HBO), a Korhatáros szerelem, a Pacsirta, valamint a Víg125 című dokumentumfilm-sorozat, amelynek forgatókönyvírója, szerkesztője és társrendezője voltam. 2024-ben munkásságomat Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal ismerték el. MMA-kutatásom középpontjában a magyar színháztörténet 1945 és 1949 közötti időszaka áll, az a korszak, amikor a világháborút követően a budapesti színházi élet – hasonlóan a város egészéhez – romokban hevert. Az intézményi struktúrák és a társulatok szétestek, a játszóhelyek egy része megsérült vagy megsemmisült. Ebben az időszakban a kulturális és művészeti újrakezdés nem csupán fizikai, hanem szimbolikus és politikai értelemben is tét volt: hogyan lehet egy háborús és ideológiailag megtépázott közegben újra színházat csinálni, és ki teheti ezt meg? Hároméves alkotó munkám célja ennek a történeti cezúrának a szimbolikus eseményeken és egyéni sorsokon keresztül történő újraolvasása, és dramatikus formában történő feldolgozása.