Bemutatkozás
Gyerekkorom óta érdekel a művészet. Legfontosabb téma számomra az ember. Az emberi test az érzések leghűbb kifejezője. Egy mozdulat, egy mimika, vagy akár egy gesztus is tükrözheti, mi zajlik egy emberben. Azért is annyira izgalmas ez, mert az arc sok esetben csalóka is lehet, egyfajta maszkként funkcionálhat. Eltakar mély érzelmeket, olykor tévútra visz bennünket. Az arc mellett maga a test is képes apró érzelmeket közvetíteni. Egyszerre tud finom és durva is lenni. A legfontosabb ami megragad, a
látvány és a faktúra. A művészetemben a térbeliség mellett az aprólékosság jellemző. Mind a festészetemben, mind a rajzi készségemben a részletező grafikusság figyelhető meg. A tervezőgrafikában pedig pontos és alapos vagyok. 2011-től a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanultam, az volt az én igazi játszóterem. Jó alapok nélkül nem lehetett volna eljutni odáig, így köszönök szépen minden segítséget, amit kaptam. Jelenleg szabadúszó grafikus, és óraadó művésztanár vagyok. Eddigi életem során számos városban jártam, és több művésszel is volt szerencsém együtt dolgozni. Megpróbáltam minél többet tanulni tőlük, és a megszerzett tudást saját művészetembe építeni. Persze nincs megállás, vannak terveim a jövőre nézve, amiket meg akarok még valósítani az éltem során. Folyamatosan fejlesztem a tudásom, és a művészet terén is több minden érdekel. Egyszerre
foglalkozok digitális alkotással, illetve hagyományos manuális technikákkal. Az ösztöndíj ideje alatt következetesen folytatnám az eddigi sorozataimat/témáimat. Műtárgyegyütteseket szeretnék létrehozni, amelyekben reflektálni szeretnék arra, ami körbe vesz, ami hatást gyakorol rám. Munkáim egyfajta önvallomások is, a saját élet helyzeteimből indulok ki, a saját életterem jelenik meg az alkotásaimon.

Iskolák
Magyar Képzőművészeti Egyetem
Jelenlegi Munkahely
Csörgő Tamás e. v.
Ösztöndíjak
- 2014 — OTHER Magyar Képzőművészeti Egyetem
- 2017 — OTHER Magyar Festők Társasága
- 2015 — OTHER Salisbury Régészeti Kft.
- 2015 — OTHER Magyar Képzőművészeti Egyetem

- 2014 — OTHER Bakelit Multi Art Center
- 2014 — OTHER Rómer Flóris Alapítvány
- 2014 — OTHER Magyar Képzőművészeti Egyetem
- 2014 — OTHER Magyar Képzőművészeti Egyetem
- 2019 — OTHER Magyar Grafikusművészek Szövetsége
- 2022 — OTHER Dornyay Béla Múzeum
- 2021 — OTHER Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány
- 2024 — CURRENT_ART Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és a Magyar Művészeti Akadémia
Hírek, Események