Halmai Tamás 2019

irodalom

Bemutatkozás

Költő, irodalmár vagyok; Bárka-díjas. Verset, prózát, esszét, kritikát publikálok. 25 önálló kötetem jelent meg (köztük mesék, gyermekversek, nyelvészeti jegyzetek és kismonográfiák is). Szabadfoglalkozású korrektorként dolgozom.

Pályázatom címe és témája:

Versek és költők. Két verseskötet (Előfeledések, Krisztusország) és két költőmonográfia (Károlyi Amy, Takáts Gyula).

Négy könyv megírására vállalkozom – azzal a meghagyással: ezt minimumvállalásnak tekintem. Ha az ösztöndíjas időszak vége előtt elkészülnének, folytatnám a munkát – újabb versek, verseskötetek, illetve esszék, monográfiák irányában…

A tervezett kötetek:

(1) Előfeledések: Rímtelen, jambikus gondolati költészet a tárgyias-intellektuális vershagyománytól (Rilke, Nemes Nagy Ágnes…) ösztönözve, s kortárs metafizikák versbeszédéből (pl. Báthori Csaba, Kalász Márton) is ihletet merítve.

(2) Krisztusország: Játékosabb verstani utakon, rímek és ritmika könnyedebb ajánlatait komolyan véve az evangéliumi üzenetek poétikai olvasatára vállalkoznék. Angelus Silesius kétsoros transzcendentumaitól Károlyi Amy vagy Fodor Ákos holisztikus kiskompozícióiig húzódik az a tradíció, melyben verseim helyüket keresnék.

(3) Károlyi Amy költői világa: E tüneményes lírához elsősorban mikroelemzések révén közelednék, ezt a páratlan nyelvi-szellemi világot (és világosságot) versolvasatokon keresztül ajánlanám az olvasók figyelmébe.

(4) Takáts Gyula drangalagi költészete: Ebből az évszázadot átívelő életműből mindenekelőtt a Csu Fu-szövegvilágot, a drangalagi poézist olvasnám meg. – Két feledhetetlen elfeledett életművére irányítanék tehát méltányosabb olvasói és irodalomtörténeti figyelmet.

Iskolák

Janus Pannonius Tudományegyetem (ma: PTE)

Jelenlegi Munkahely

szellemi szabadfoglalkozású (korrektor, irodalmár)

Hírek, Események

2021-03-13 11:25:00

Hír

Az irodalmár Halmai Tamás legújabb esszéi a társművészetek világában tájékozódnak.

2021-03-05 11:49:00

Hír

Halmai Tamás friss esszékötete Pilinszky János költészetével foglalkozik.

2021-02-19 13:48:00

Hír

Az elmúlt hetekben több folyóirat közölt Halmai Tamás friss verseiből.

2021-02-19 13:32:00

Hír

Acsai Roland művészetét állítja fókuszba „A hónap alkotója” rovat az Irodalmi Jelen hasábjain.

2020-12-21 14:42:00

Hír

Halmai Tamás ezúttal egy nemzedéktársa verseit fogta vallatóra.

2020-11-28 10:15:00

Hír

Esszék költőkről, versekről – Halmai Tamás tollából.

2020-11-27 13:51:00

Hír

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár idén is meghirdette műfordítás-pályázatát műfordításkötettel nem rendelkező alkotók számára.

2020-11-02 11:04:00

Hír

Drangalagról és Csu Furól értekezik az MMA ösztöndíjasa.

2020-10-23 14:54:00

Hír

Sokakat inspirált írásra a Csorba Győző Könyvtár és a Jelenkor folyóirat közös irodalmi pályázata.

2020-09-08 12:19:00

Hír

A szeptemberi Vigiliában olvasható Halmai Tamás esszéje Kalász Márton költészetéről.

2020-09-08 12:13:00

Hír

A szeptemberi Magyar Naplóban olvasható Halmai Tamás írása Mezey Katalin verseiről.

2020-09-11 17:00:00

Esemény

Az Ars Sacra Fesztivál keretében nyílik meg Marsai Ágnes legújabb kiállítása.