Sikentánc Szilveszter 2021

népművészet

Bemutatkozás

Sikentánc Szilveszter vagyok, Siófokon születtem, itt ismerkedtem meg a néptánc alapjaival a helyi Balaton Táncegyüttesben. Mestereim: Szigeti Angéla, Szabó Zsolt, Papp Károly.  A tanítás és néptánc pedagógia alapjait is itt tanulhattam meg, amikor korábbi mesterem mellett segíthettem az utánpótlás építésben. Az épületgépész technikum elvégzése után egy hónappal felvételt nyertem a Magyar Állami Népi Együttesbe, ahol módomban állt olyan kiváló táncművészekkel együtt táncolni, mint Végső Miklós, Kökény Richárd. Végig testközelből láthattam a kiváló koreográfus Mihályi Gábor alkotói metamorfózisát, amellyel meghatározója lett az együttes és az egyetemes magyar néptáncművészet innovációinak. A 11 éves hivatásos táncosi tevékenység közben diplomát szereztem, versenyekre jártam, illetve szakmai gyűjtő utakon, konferenciákon, találkozókon vettem részt. A hivatásos közeg álomszerű, inspiráló, örök fiatalságot, vagy legalábbis az ilyen irányú vágyat magában hordozó élethelyzet. Viszont a tudatosság nélküli álmodozás az egysíkú megragadás talaja, melyből minden energikus művész embernek kötelessége a továbblépés. Ezzel a továbblépéssel kezdtem 30 évesen új életet alapfokú, majd középfokú művészeti intézmények falai közt. Együttesvezetőként minden esetben példaértékű és újszerű tevékenységet folytatva, ösztönös erőtől duzzadva, tudatos módon a népi kultúra komplex kezelése és társadalmi elfogadottsága érdekében dolgoztam. Ennek eredményeként jutottam el oda, hogy a Kárpát-medence meghatározó, a világban egyedülálló szervezetnek az élén dolgozhatom, ami az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület. Kiemelkedő, fő tevékenységemnek választottam a Kárpátalja magyar identitását és kulturális egységét megőrizni próbáló művészeti munkát, ez a tevékenység jelenkori szaktársaim között egyedülálló és irányt mutató. Mottóm az életen át tartó tanulás és szolgálat, mint pedagógus és alkotó.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2022-12-19 22:53:00

Hír

A szeptemberi újrakezdés után ismételten bővítettük a táncos ismereteket és ezen alkalommal bodrogközi táncokkal ismerkedtünk.

2022-12-19 22:11:00

Hír

Az Ukrajnában zajló háború miatt a határ innenső oldalán folytatódtak a próbák az együttes tagjaival.

2022-10-27 15:25:00

Hír

2022.11.05. 17.00 órakor az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület Erkel Színházban rendezi meg a jubileumi, „32 éves lettem én…” gála előadást. Minden magyarországi régió, illetve határon túli nemzettársaink is bemutatkoznak, közel 600 gyermek és ifjúsági korú táncos.

2022-08-17 22:58:00

Hír

Az Óbecsei Cimbor és Kiscimbora Táncegyüttes ünnepi előadásának összeállítása.

2022-08-17 22:30:00

Hír

A kialakult háborús helyzet miatt a Rákóczi Szövetség és Magyarország kormánya támogatásának köszönhetően Sátoraljaújhelyen tartottuk meg az idei Kárpátaljai Népzene, Néptánc és Kézműves tábort.

2022-08-17 22:01:00

Hír

A Csoóri Sándor Alap elmúlt években történt támogatása sokat jelentett a Kárpát-medence népművészeti mozgalmának. Ezt ünnepeltük 2022 június 10-én az összes nemzettársunkkal.

2022-08-17 21:35:00

Hír

A Szentendrei Skanzen Pünkösdi Örökség Fesztiválján az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnökeként és az Örökség udvar házigazdájaként voltam jelen. Ahol Pusko Márton szekciótársammal működtünk együtt.

2022-08-17 21:24:00

Hír

A Krétakör művészeti verseny zsűrielnökeként segítettem a Szabolcsban működő fiatalok tehetséggondozó megjelenését Levelek Nagyközségben.

2022-08-17 20:05:00

Hír

Az Ukrajnában kialakult háborús helyzet miatt, kárpátaljai tevékenységem szüneteltetésre került. A szituáció remélhetőleg mielőbbi rendeződéséig egy Foltin Jolán életéről és munkásságáról történő tanulmány megvalósításába, valamint egy emlékműsor előkészítésébe fogtam.

2022-05-24 02:03:00

Hír

Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodó Vásár vasárnap esti gálaműsoraként Foltin Jolán emlékének ajánlottam az általam színpadra álmodott előadást.

2022-05-24 01:39:00

Hír

Mezőkölpényi táncokból készült koreográfia a vajdasági Óbecsén működő Cimbora Néptánc együttesnek, akik a dél-vidéki Magyarság kiemelkedő népművészeti együttese.

2022-05-24 01:29:00

Hír

Tehetséggondozó képzések a vajdasági gyermek néptáncosok számára.