Sikentánc Szilveszter 2021

népművészet

Bemutatkozás

Sikentánc Szilveszter vagyok, Siófokon születtem, itt ismerkedtem meg a néptánc alapjaival a helyi Balaton Táncegyüttesben. Mestereim: Szigeti Angéla, Szabó Zsolt, Papp Károly.  A tanítás és néptánc pedagógia alapjait is itt tanulhattam meg, amikor korábbi mesterem mellett segíthettem az utánpótlás építésben. Az épületgépész technikum elvégzése után egy hónappal felvételt nyertem a Magyar Állami Népi Együttesbe, ahol módomban állt olyan kiváló táncművészekkel együtt táncolni, mint Végső Miklós, Kökény Richárd. Végig testközelből láthattam a kiváló koreográfus Mihályi Gábor alkotói metamorfózisát, amellyel meghatározója lett az együttes és az egyetemes magyar néptáncművészet innovációinak. A 11 éves hivatásos táncosi tevékenység közben diplomát szereztem, versenyekre jártam, illetve szakmai gyűjtő utakon, konferenciákon, találkozókon vettem részt. A hivatásos közeg álomszerű, inspiráló, örök fiatalságot, vagy legalábbis az ilyen irányú vágyat magában hordozó élethelyzet. Viszont a tudatosság nélküli álmodozás az egysíkú megragadás talaja, melyből minden energikus művész embernek kötelessége a továbblépés. Ezzel a továbblépéssel kezdtem 30 évesen új életet alapfokú, majd középfokú művészeti intézmények falai közt. Együttesvezetőként minden esetben példaértékű és újszerű tevékenységet folytatva, ösztönös erőtől duzzadva, tudatos módon a népi kultúra komplex kezelése és társadalmi elfogadottsága érdekében dolgoztam. Ennek eredményeként jutottam el oda, hogy a Kárpát-medence meghatározó, a világban egyedülálló szervezetnek az élén dolgozhatom, ami az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület. Kiemelkedő, fő tevékenységemnek választottam a Kárpátalja magyar identitását és kulturális egységét megőrizni próbáló művészeti munkát, ez a tevékenység jelenkori szaktársaim között egyedülálló és irányt mutató. Mottóm az életen át tartó tanulás és szolgálat, mint pedagógus és alkotó.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2023-12-21 19:00:00

Hír

Arany Érdemkereszt kitüntetés.

2023-12-21 17:53:00

Hír

Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnökeként meghívást kaptam Chicagóba, a második alkalommal megrendezésre kerülő néptáncos szabadegyetemen történő eladás megtartására.

2023-12-21 16:41:00

Hír

A nehéz helyzet és háborús viszonyok ellenére szeptember végén sikerült minden általam vezetett, vagy segített csoporttal találkozni és folytatni a munkát.

2023-08-25 23:01:00

Hír

Kárpátaljai táncok tanításával és bemutatásával színesíthettük Magyarország egyik legrégebbi népművészeti táborának a programját. Illetve egy beszélgetéssel is bővítettük az eseményt.

2023-08-25 21:54:00

Hír

Az immáron 25 esztendős Tiszapéterfalvi Népzene és Néptánctábor 400 gyermekkel a Rákóczi Táborban.

2023-08-25 21:18:00

Hír

Kárpátaljai mentor tevékenység folytatása a háború sújtotta Ukrajnában. Két héten keresztül.

2023-08-25 12:50:00

Hír

2023 június 9-én Foltin Jolánra emlékeztünk. A " Szállj elő zöld ág" című előadás az Erzsébetligeti Színházban került bemutatásra.

2023-05-01 21:11:00

Hír

Az Óbecse településen működő Cimbora Táncegyüttes szakmai munkájának segítése.

2023-04-30 07:32:00

Hír

Két határon túli társulat együttműködése. Egy klasszikus mű feldolgozása a népművészet jegyében. Átjárható utak felfedezése és színre tétele a színház segítségével.

2022-12-20 00:34:00

Hír

Az együttessel a novemberi és decemberi próbák már egy konkrét feladat jegyében teltek. "Ma tán a béke ünnepelne..." címmel egy karácsonyi kisfilmmel kedveskedtünk a kárpátaljaiaknak.

2022-12-19 23:26:00

Hír

Tovább folytattam a gyermekcsoportok mentorálását Kárpátalján.

2022-12-19 23:14:00

Hír

Tizedik alkalommal került megrendezésre a Vajdaság legkiemelkedőbb tehetséggondozó találkozója.