Hír

2022-08-17 20:05:00

Budapest

Egyeztetés és interjú a Foltin Jolánról szóló tanulmány és emlékműsor kapcsán.

Az Ukrajnában kialakult háborús helyzet miatt, kárpátaljai tevékenységem szüneteltetésre került. A szituáció remélhetőleg mielőbbi rendeződéséig egy Foltin Jolán életéről és munkásságáról történő tanulmány megvalósításába, valamint egy emlékműsor előkészítésébe fogtam.

Az ukrajnai állapotok miatt az ösztöndíjprogramom témája jelenleg kivitelezhetetlen a háború kitörése óta. Éppenhogy túljutottunk a járvány okozta lezárások nehézségein és belekezdhettem volna a lényegi munkába, amikor tervezett idei első kiutazásom hajnalán kitört a háború. A szekcióvezetőmmel azonnali helyzetértékelést tartva arra jutottunk, hogy a szituáció rendeződéséig új témát kell válasszak. A járványhelyzet így is megnehezítette a korábbi munkát, ezért már hamarabb belefogtam a vajdasági magyar közösség szakmai segítésébe, de ezen felül egy ugyancsak hiánypótló munkába kezdtem.

Fehér Anikóval egyeztetve egy minimum 100 oldalas tanulmány létrehozását vállaltam fel, melyben Foltin Jolán életét, munkásságát foglalom össze, valamint néhány művét is elemzem. Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnökeként amúgy is kézenfekvő ezen feladat, mivel az egyesület alapítója és első elnöke a Kossuth-díjas koreográfus volt, aki a Nemzet Művészeként lassan három éve hagyott itt bennünket.

Legfőbb alkotói és szellemi bázisa a Budapesten működő Bihari János Táncegyüttes volt, amelynek vezetője a Prima Primissima díjas Neuwirth Annamária tanítványként, kortársként, kollégaként segítette Joli néni munkásságát. Első utam hozzá vezetett, amikor is a megvalósítandó tanulmány alapjairól, az általa javasolt elemezni gondolt művekről, valamint a létrehozandó emlékműsorról egyeztettünk.