Bemutatkozás
Kecskés D. Balázs a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakos doktorandusza és a zeneszerzés tanszék óraadó tanára.
Számos hazai és nemzetközi versenyen sikerrel szerepelt. 2018-ban zongoranégyesével elnyerte a Garth Newel Awardot, az amerikai Garth Newel Piano Quartet rangos elismerését, amelyet a zsűri 90 pályamű közül választott ki. Ugyanebben az évben 3. díjat nyert az Arany János zeneszerzésversenyen Enyhülés című dalciklusával. 2016-ban elnyerte az év legkiemelkedőbb zeneszerzés szakos diplomázójának járó elismerést, az Aurora Musis Amica alapítvány zeneszerzői díját. 2015-ben a Magyar Köztársaság ösztöndíjasa, valamint a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj nyertese. A 2013-as Gárdonyi Emlékév kapcsán meghirdetett zeneszerzői pályázat 2. díjasa. 2012-ben 1. díjat nyert a Zeneakadémia zeneszerzésversenyén, valamint 3. díjat kapott az ostravai "GENERACE" zeneszerzésversenyen.
Művei a legrangosabb hazai koncerttermekben szólaltak meg, olyan együttesek tolmácsolásában, mint a Magyar Rádió Énekkara és Zenekara, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az Óbudai Danubia Zenekar, az Új Liszt Ferenc Kamarakórus, a debreceni Kodály Kórus, A Budafoki Dohnányi Zenekar vagy a Concerto Budapest Zenekar. 2019-ben Alleluja c. kórusművét kiválasztották az ISCM World New Music Days nemzetközi kortárszenei fesztiválon való előadásra. 2018-ban hangzott el a Budapest Music Center felkérésére komponált harsonaversenye, amely a 2018-as Nemzetközi Tenor- és Basszusharsonaverseny döntőjének kötelező darabja volt. 2014-ben a Zeneakadémia felkérésére Szonya címmel operajelenetet komponált, amely a Zeneakadémia Solti György termében hangzott el.
Zeneszerzői és pedagógiai munkássága mellett aktívan foglalkozik zenetudományi kutatásokkal is. Főbb szakterületei: Thomas Adès, brit zeneszerző munkássága és a kortárs amerikai zeneszerzés különböző irányzatai.
Iskolák
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Jelenlegi Munkahely
not set
Ösztöndíjak
- 2015 — OTHER Emberi Erőforrások Minisztériuma
- 2018 — OTHER Emberi Erőforrások Minisztériuma
- 2017 — OTHER Emberi erőforrások Minisztériuma
- 2016 — OTHER Emberi Erőforrások Minisztériuma
- 2015 — OTHER Emberi Erőforrások Minisztériuma
Hírek, Események
2022.04.12
Hír
2020.01.29
Hír