Bálint Tamás 2024

irodalom

Bemutatkozás

Székelyudvarhelyen születtem 1985-ben, ott is érettségiztem matematika-fizika osztályban, majd Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szereztem oklevelet közgazdaságtanból. Szépirodalmi írásaim 2003 óta jelennek meg erdélyi és magyarországi folyóiratokban, antológiákban. Tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek, a Fiatal Írók Szövetségének, a PEN Clubnak és a Román Írószövetségnek. Első verseskötetem 2007-ben jelent meg a kolozsvári Erdélyi Híradó gondozásában A pap leánya, birtokostul címmel, majd ugyanitt 2011-ben a Visszaút a fekete folyón című verseskönyvem, a 2015-ös év végén pedig a Lávsztori című elbeszélő költeményem is. Ezeket követte 2017-ben a KMTG által Budapesten kiadott Hibalista című verseskötet, majd ugyanitt 2021-ben a Szennyes című kiseposz. 2007-ben Méhes György-debütdíjban és a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjában, 2008-ban a Látó irodalmi folyóirat nívódíjában, és a Makói Medáliák nevű, fiatal költőknek járó díjban részesültem, 2009-ben elnyertem a Székely János költészeti ösztöndíjat. 2012-ben a Németh Géza Emlékdíjat és a Román Írószövetség kolozsvári fiókjának Szilágyi Domokosról elnevezett költészeti díját kaptam meg, 2014-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjas voltam. 2016-tól az Előretolt Helyőrség Íróakadémia mentora vagyok, valamint az erdélyi Előretolt Helyőrség című irodalmi melléklet és az Eirodalom.ro irodalmi portál szerkesztője voltam, rendszeresen jelenkeztem interjúkkal az olvasat.hu portálon, valamint versekkel a Kárpát-medence szépirodalmi lapjaiban. 2024-ben elnyertem Békéscsaba városának irodalmi különdíját, valamint a József Attila-díjat. A 2024-2027-es ösztöndíjas időszakra többek között egy már készülő verseskötet befejezését, valamint egy újabb megírását vállaltam, az elsőben a kertvárosi idill kevésbé idilli pillanatképeit szeretném megörökíteni, egy szomszédság éppen szétesőben levő mindennapjait, míg a másikban egy verses Ábelt, egy ódát a fenyvesekhez, térben és időben képlékeny általános belső utazást.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események