Mészáros Zsolt Máté 2020

zeneművészet

Bemutatkozás

1992-ben születtem, Miskolcon. 2018-ban szereztem meg kitüntetéses orgonaművész diplomámat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 2020-ban felvételtelt nyertem az egyetem Doktori Iskolájába. 20 éves korom óta rendszeresen lépek fel szólistaként, orgonakísérőként és continuo-játékosként, emellett harmóniumművészként is aktívan tevékenykedem. Zenekari művészként rendszeresen működöm közre az ország legrangosabb együtteseinek hangversenyein. Európa számos országában adtam hangversenyeket, 2020-ban pedig a tengerentúlon is bemutatkozom majd. 2012-ben a Filharmónia pécsi közönségversenyén első helyezést értem el. 2018-ban bejutottam a Miami International Organ Competition középdöntőjébe. Előadó-művészeti tevékenységem elismeréseként három alkalommal nyertem el a Fischer Annie ösztöndíjat. 2020-ban elnyertem a Magyar Művészeti Akadémia három éves ösztöndíját. 2014-től a Kőbányai Szent László templom orgonaművésze, emellett 2018-tól a Budapest-Herminamezői Szentlélek Plébánia orgonaművésze, a templom megújuló orgonájának szakértője vagyok.

Magyar emberként kiemelten fontos küldetésemnek érzem a magyar zenekultúra ápolását, népszerűsítését és széleskörű megismertetését, ezért műsoraimon rendszeresen szerepelnek a klasszikussá vált magyar repertoár és kortárs orgonairodalom alkotásai. Számos magyar zeneszerző figyelt fel az új zene megismertetése iránti elkötelezettségére és komponált/komponál műveket számomra. Ezeknek a bemutatására és népszerűsítésére 2018 óta rendszeresen megvalósuló magyar orgonazenei témájú hangverseny-sorozataim keretében szívesen vállalkozom.

Az MMA művészeti három éves ösztöndíjának keretében Liszt Ferenc összes orgona- és harmóniumművéből készítek új urtext összkiadást a rendelkezésre álló korabeli források alapján, melyet egy hangversenysorozat keretében fogok majd bemutatni a mester összes orgona- és harmóniumművének koncetszerű előadásával, elsősorban korabeli hangszereken.

Iskolák

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2022-04-14 12:13:00

Hír

A Partitúra Zeneműkiadó gondozásában megjelent Mészáros Zsolt Máté orgonaművész négy orgonaátira és rövid karácsonyi orgonaművei.

2022-04-14 12:02:00

Hír

Desz-dúr adagio Liszt Ferenc Vigasztalások (Hat költői gondolat), S. 172 című ciklusából Mészáros Zsolt Máté orgonaművész előadásában. Elhangzott a TimOrgelFest 2020 Nemzetközi Orgonafesztivál keretében a Temesvári Milleniumi templom Wegenstein Lipót orgonáján 2020. október 18-án.

2021-12-15 21:14:00

Hír

Észrevettem, hogy egyes Liszt-kottákban néhány részlet valahogy nem „stimmel”, valószínűleg nem felel meg Liszt eredeti elképzeléseinek – mondta a Tudás.hu-nak Mészáros Zsolt Máté. A Junior Príma-díjas orgonaművésszel a különleges Liszt- emlékkoncertről és egy új kottakiadásról is beszélgettünk.

2021-12-15 21:10:00

Hír

Különleges koncertet ad Liszt Ferenc születésnapján Mészáros Zsolt Máté orgonaművész Kautzky Armand színművész közreműködésével, mely a Liszt210: Bor, vers és zene címet viseli.

2021-12-15 20:56:00

Hír

Mészáros Zsolt Máté Junior Príma díjas orgonaművész, Liszt-kutató [...] Szeptembertől a budapesti Belvárosi plébániatemplom zeneigazgatója, kórusának karvezetője, így mindennap ugyanazon a csigalépcsőn megy fel a karzatra, amelyen annak idején Liszt Ferenc.

2021-08-14 23:19:00

Hír

Új orgonaművet komponált Virágh András Gábor zeneszerző az Eukarisztikus Világkongresszus himnuszának dallamára, amelyet Mészáros Zsolt Máté orgonaművésznek ajánlott. Ősbemutatójára online került sor, a művész YouTube-csatornáján.

2021-08-14 03:44:00

Hír

Mészáros Zsolt Máté Junior Prima díjas orgonaművészt és Liszt-kutatót nevezték ki a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom zeneigazgatói pozíciójára.

2021-08-14 03:32:00

Hír

Képzőművészeti, filmes és színpadra állított alkotások, kompozíciók egyaránt nagyságáról tanúskodnak, míg a nevét viselő zeneakadémia a szellemiségét őrzi. A Liszt Ferenc emlékévében számos, a mesterre emlékező kulturális programmal készülnek a zeneművészet képviselői.

2021-04-24 19:54:00

Hír

Mészáros Zsolt Máté Junior Prima díjas orgonaművész Csajkovszkij Hattyúk tava szvitjéből készült saját átiratát játssza a Zeneakadémia Nagytermének rekonstruált Voit & Söhne orgonáján. A hangverseny az Orosz Zenei Fesztivál keretében valósult meg 2020. október 1-én.

2021-04-24 09:27:00

Hír

A befejezetlen Szent Szaniszló oratórium Liszt Ferenc egyik utolsó műve. A zeneszerző 1869-ben kezdett hozzá  a lengyel szent mártíromságának emléket állító mű megkomponálásához és kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen élete végéig dolgozott rajta. Megközelítőleg a felével készült el.

2021-04-24 09:17:00

Hír

"Mészáros Zsolt Máté fiatal kora ellenére háromszoros Fischer Annie- és Magyar Művészeti Akadémia-ösztöndíjas. Azon feltörekvő tehetségek sorát erősíti, akiket ha művészetükről kérdezünk, lenyűgöző lelkesedéssel kezdenek mesélni, és ebbe legalább olyan könnyű belefeledkezni, mint produkcióikba."

2020-12-22 19:21:00

Hír

"Fiatal zeneművészeink idén is számos okot adtak arra, hogy büszkén tekintsünk a jövőbe: nívós versenyeken értek el kimagasló sikereket, felhívva ezzel a világ figyelmét hazánk kifogyhatatlan zenei kincseire és felbecsülhetetlen értékű hagyományaira."