dr. Zombola Péter

zeneművészet

Bemutatkozás

Zombola Péter Erkel- és Bartók-Pásztory díjas zeneszerző 1983. március 2-án született Budapesten. Zeneszerzői tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte Kocsár Miklós és Csemiczky Miklós növendékeként, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán Jeney Zoltán és Orbán György tanítványa volt. 2006-ban kapta meg kitüntetéses zeneszerző diplomáját, egy évvel később pedig ugyancsak kitüntetéssel a zeneelmélet tanári oklevelet. 2006 és 2009 között a Zeneakadémia Doktoriskolájának doktorandusz hallgatója, doktori fokozatát 2010-ben szerezte meg. Habilitációját is itt szerzi meg 2018-ban.

2004-2013 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem Készségfejlesztő tanszékének tanára, 2012-2017 között a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek művészeti vezetője és irodavezetője. 2009-től az Eszterházi Károly Egyetem Ének-zene tanszékének egyetemi docense, 2018-tól pedig a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi docense.

"A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjának elnyeréséért egy két részből álló nagyoratórium tervével pályáztam. Kompozícióm egyúttal eddigi életművem egyházi oratóriumszakaszának harmadik, befejező állomása lesz: a Requiem (2006-2011) és a Passió (2009-2015) által szegélyezett lineáris ösvényen szeretnék továbbhaladni. Ezen művem a kaddis szövegét veszi alapul, kiegészítve katolikus népénekkel és népzenei betoldásokkal, ezáltal teremtve hidat a magyar zsidó-kereszetény szakrális és népi szövegek/zenék között. A kétrészes oratórium hangzásvilága igen heterogén lesz: a reneszánsz és barokk gyökerektől a kodályi kórusvilágon át az egyházi minimalizmussal bezárólag foglalja egységbe az eddigi életem során engem ért érzelmi energiák hangi lecsapódását, bevonva ezzel olyan rétegeket is a magyar kortárs zene hallgatásába, akik számára eddig idegen, vagy nehezen megközelíthető/feldolgozható volt ez a zenei dimenzió."

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2023-11-16 19:00:00

Esemény

Zombola Péter szerzői estje a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán

2023-09-03 19:56:00

Hír

Az első alkalommal odaítélt professzori címeket az ünnepélyes tanévnyitón tizennégy egyetemi szakember vehette át, köztük Dr. habil. Zombola Péter, a Zeneművészeti Kar egyetemi docense-