Horváth Márk 2020

színházművészet

Bemutatkozás

Nagykanizsáról származom, már általános iskolában és aztán a Piarista gimnáziumban is sokat foglalkoztam előadóművészettel. 2012-ben felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szak bábszínművész szakirányára, ahol 2017-ben diplomáztam. Szakdolgozatomban (Báb a szakrális színházban, avagy mitől bábszínház a katolikus liturgia) kezdtem kutatni a szakrális színházi jelenséget. Szakdolgozati témakörömmel összekapcsolódott diplomamunkám, ugyanis egy hagyományos alapokon nyugvó, de egyszemélyes, felnőtteknek szóló, bábos passiójátékot szerkesztettem, amit a bemutató óta többször is játszottam honi fesztiválokon. Mindemellett bábtervezéssel és kivitelezéssel is foglalkozom, így egy saját előadás létrehozásánál minden részmunkafolyamatot felügyelek.

Jelenleg szabadúszó művészként tevékenykedek, viszont dolgoztam korábban a kecskeméti Ciróka Bábszínházban, illetve Budapesten a Budapest Bábszínházban. Ezek mellett egyéb budapesti alternatív és független társulatoknál alkalmi előadóként működtem közre. 2017-2021 szeptemberéig a Vaskakas Bábszínház társulatának tagja voltam.

Kutatásaimat szeretném folytatni a szakrális színházi témakörben. Továbbra is érdekel, hogy a liturgikus elemeket használó szertartásszínház, hogyan lesz élő és valódi színházi élményt nyújtó produkció, nem pedig egy adott jelrendszer felmutatása, majd kötelező magyarázása.

A három éves ösztöndíj program alatt a hagyományos szakrális színházi formák (moralitás, misztérium, mirákulum, passió) kutatásával, valamint a kutatások eredményeit felhasználva, vegyes korosztálynak szóló, kortárs színházi előadások létrehozásával, illetve a "szakrális színház" definíciójának megalkotásával szeretnék foglalkozni.

Iskolák

Színház- és Filmművészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2020-11-24 12:00:00

Hír

A Magyar Bábjátékos Egyesület és a Párbeszéd Háza közös szervezésében valósulhatott meg Horváth Márk Leszállt az ég dicső királya című betlehemesjátékának felvétele.