Szabó Balázs Zsolt 2023

zeneművészet

Bemutatkozás

Sokoldalú, nyitott, érdeklődő és folyamatosan tanulni vágyó művésznek tartom magam, aki elsősorban a billentyűs hangszereken és a vezénylésen keresztül fejezem ki magam. Előadóművészként változatos szerepekben világszerte koncertezem, ami mellett a tanítás is nagyon fontos része a szakmai életemnek. A bécsi mdw Zene- és előadóművészeti Egyetem professzora, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem billentyűs tanszékének docense és a Bartók Konzervatórium orgonatanára vagyok. Diplomáimat Budapesten a Zeneakadémián (2008 orgonaművész-, tanár MA), Würzburgban (2010 szólistaosztály-koncertdiploma, 2012 egyházzene MA) és Trossingenben (2010 OrganExpert orgonaszakértő MA) szereztem. 2015-ben az Utrechti Egyetemen zenetudományi PhD doktorátust szereztem, 2022-ben a Zeneakadémián habilitáltam.  Rangos nemzetközi orgonaversenyek díjazottja vagyok, többek között 2007-ben a svájci St. Maurice-ban, 2009-ben a franciaországi Biarritz-ban, 2011-ben pedig első magyarként Nürnberg-ben az ION orgonaversenyen nyertem első díjat. A 2009-es wiesbadeni Bach-verseny többszörös díjazottja, az „orgonisták olimpiájaként” ismert Chartres-i versenyen 2014-ben második díjat nyertem. 2008-ban „az év embere” címet kaptam meg, 2010-ben Miskolc város Nívódíjával és Junior Prima Díjjal, 2015-ben Múzsa Díjjal tüntettek ki.

Pályázatom tárgya Antalffy-Zsiross Dezső (1885-1945) orgonára írott életművének tudományos feldolgozása, hazai és nemzetközi népszerűsítése, kritikai kotta-összkiadás, hangzó összkiadás és monográfia segítségével.

Iskolák

Universiteit Utrecht

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2026.05.26

Hír

Orgonabemutató Antalffy műveivel

2026.05.23

Esemény

Orgonák éjszakája magyar zenével

2026.03.29

Esemény

Orgonabemutató a Zeneakadémián

2026.01.20

Esemény

Antalffy-est a teréztemplom Rieger-orgonáján

2025.11.14

Hír

A Festival Prolog 1925-ben, száz éve csendült fel utoljára

2025.11.22

Esemény

Antalffy-est

2025.11.30

Hír

Hangzó-adventi kalendárium Antalffy orgonaműveivel

2025.06.12

Esemény

A Zeneakadémia orgona szakos hallgatóinak vizsgakoncertje

2025.06.23

Esemény

Antalffy orgonaművei fókuszban a bécsi Konzerthaus színpadán

2025.05.13

Hír

Szólóest a Zeneakadémián

2025.04.03

Hír

Orgszágos Középiskolai Orgonaversenyen Antalffy-Zsiross Dezső emlékére

2024.12.08

Hír

Antalffy premier Bulgáriában