Bemutatkozás
Sokoldalú, nyitott, érdeklődő és folyamatosan tanulni vágyó művésznek tartom magam, aki elsősorban a billentyűs hangszereken és a vezénylésen keresztül fejezem ki magam. Előadóművészként változatos szerepekben világszerte koncertezem, ami mellett a tanítás is nagyon fontos része a szakmai életemnek. A bécsi mdw Zene- és előadóművészeti Egyetem professzora, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem billentyűs tanszékének docense és a Bartók Konzervatórium orgonatanára vagyok. Diplomáimat Budapesten a Zeneakadémián (2008 orgonaművész-, tanár MA), Würzburgban (2010 szólistaosztály-koncertdiploma, 2012 egyházzene MA) és Trossingenben (2010 OrganExpert orgonaszakértő MA) szereztem. 2015-ben az Utrechti Egyetemen zenetudományi PhD doktorátust szereztem, 2022-ben a Zeneakadémián habilitáltam. Rangos nemzetközi orgonaversenyek díjazottja vagyok, többek között 2007-ben a svájci St. Maurice-ban, 2009-ben a franciaországi Biarritz-ban, 2011-ben pedig első magyarként Nürnberg-ben az ION orgonaversenyen nyertem első díjat. A 2009-es wiesbadeni Bach-verseny többszörös díjazottja, az „orgonisták olimpiájaként” ismert Chartres-i versenyen 2014-ben második díjat nyertem. 2008-ban „az év embere” címet kaptam meg, 2010-ben Miskolc város Nívódíjával és Junior Prima Díjjal, 2015-ben Múzsa Díjjal tüntettek ki.
Pályázatom tárgya Antalffy-Zsiross Dezső (1885-1945) orgonára írott életművének tudományos feldolgozása, hazai és nemzetközi népszerűsítése, kritikai kotta-összkiadás, hangzó összkiadás és monográfia segítségével.
Pályázatom tárgya Antalffy-Zsiross Dezső (1885-1945) orgonára írott életművének tudományos feldolgozása, hazai és nemzetközi népszerűsítése, kritikai kotta-összkiadás, hangzó összkiadás és monográfia segítségével.
Iskolák
Universiteit Utrecht
Jelenlegi Munkahely
not set
Hírek, Események
2024.10.26
Hír
2024.11.07
Esemény
2024.09.11
Esemény
2024.06.19
Esemény
2024.02.11
Hír
2024.04.10
Hír
2023.12.05
Hír
2023.09.24
Hír
2023.10.25
Hír